Ismét tombol a harc Gázában

Legkevesebb nyolc ember, köztük három Hamász-parancsnok halt meg a Gázai övezet elleni izraeli légicsapásokban a csütörtökre virradó éjjel palesztin források szerint, miután előzőleg szerdán az eddigi legtöbb rakétát lőtték az övezetből Izraelre – közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió. 

Hírösszefoglaló

2014. augusztus 21., 17:382014. augusztus 21., 17:38

Négyen vesztették életüket, negyvenen pedig megsebesültek az övezet déli részén, Rafahnál, ahol egy négyemeletes épületet bombázott az izraeli légierő. A halottak között van a Hamász három magas rangú katonai vezetője, Mohamed Abu Samale, Mohamed Barhúm és Raed al-Attar is.

A Hamász is bejelentette megölésüket, s mivel a rádió szerint a palesztin szervezet kevés parancsnokkal működik, haláluk súlyos csapást jelenthet számukra. Attar volt a vezetője annak a Hamász-egységnek, amely 2006-ban elrabolta a határ izraeli oldaláról és öt évig fogva tartotta Gilád Salit izraeli tizedest.

Korábban az övezet középső részén egy motorkerékpárra lőtt rakéta ölt meg két palesztint. Éjfél óta húsz csapást hajtott végre a Gázai övezet különböző célpontjai ellen az izraeli légierő.

Szerdán, az Erős Szikla hadművelet negyvennegyedik napján rekordszámú rakétát lőttek ki izraeli területre – közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet. Eddig július 21-én érkezett Izraelbe a legtöbb, 154 gázai lövedék. A heves rakétázás válasz volt a Hamász katonai szárnya, az Ezzeddín al-Kasszám Brigádok vezetője, Mohamed ed-Deif elleni kedd esti célzott likvidálási kísérletre.

A Deifet célba vevő izraeli légicsapásban életét vesztette felesége, kisfia, valamint még egy személy, de a Hamász tagadja, hogy az maga Deif lett volna. Szerda este az izraeli 10-es tévécsatorna egy palesztin hírügynökségre hivatkozva bemutatott egy Deif megölését bizonyító, a kórházban kiállított halotti bizonyítványt, de később ezt a Hamász hamisnak nevezte.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán kijelentette: Izrael folytatja gázai övezeti hadműveletét a Hamász ellen, s annak minden támadására még nagyobb eréllyel fog válaszolni. „Az Erős Szikla hadművelet nem ér véget, amíg nem kapuk biztosítékot az izraeliek biztonságára” – jelentette ki Netanjahu újságírók előtt Tel-Avivban a július 8-án megkezdett hadműveletről. „Ha a Hamász lő (bennünket), még nagyobb erővel fogunk válaszolni, és ha ebből nem értenek ma, megértik majd holnap, és ha holnap sem, akkor majd holnapután” – mondta.

Eközben az izraeli repülőtéri hatóság csütörtök reggel közölte: a Hamász fegyveres szárnyának előző napi figyelmeztetése ellenére zavartalan volt az érkező és az induló repülőgépjáratok közlekedése a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren.

Előző este a Hamász szélsőséges palesztin szervezet a Tel-Avivba közlekedő járataik szüneteltetését tanácsolta a nemzetközi légitársaságoknak helyi idő szerint csütörtök reggel hat órától (közép-európai idő szerint reggel öt órától). A felhívást nem indokolták meg, a repülőtér azonban a gázai konfliktus kezdete óta többször is volt a Hamász rakétatámadásainak célpontja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet

Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.

Behatolt egy orosz drón Románia légterébe, bekérették a bukaresti orosz nagykövetet
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést

Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.

Újraindulhat az amerikai kormányzat működése, a Kongresszus elfogadta az átmeneti költségvetést
2025. november 11., kedd

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték

Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.

Akciófilmnek is elmenne az a kémsztori, amibe a konstancai NATO-légibázist is belekeverték
2025. november 11., kedd

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval

Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.

Szemtanúk filmezték le, ahogy lezuhan egy török katonai repülőgép – videóval
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest

Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.

Bakancslistás helyen fogták el a szökésben lévő román maneleénekest
2025. november 07., péntek

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.

Kormányközi nukleáris megállapodást ír alá Magyarország és az USA külügyminisztere
2025. november 05., szerda

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.

Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Magyarországon
Hirdetés
2025. november 04., kedd

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.

Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke
2025. november 04., kedd

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás

A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.

Meghalt a kórházban a Rómában hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort
2025. október 30., csütörtök

Donald Trump Washingtonban fogadja Orbán Viktort

Hirdetés