
Ismét magyar alprefektusa lehet Kolozs megyének, ugyanis a Kolozs megyei táblabíróság jogerősen visszahelyezte tisztségébe Györke Zoltánt, aki nemzeti liberális (PNL) színekben 2013. július 31-ig látta el az alprefektusi feladatokat, ekkor váltotta le a miniszterelnök.
2015. március 06., 16:082015. március 06., 16:08
A Krónika kérdésére, nem tart-e attól, hogy politikai okokból mégsem helyezik vissza tisztségébe, Györke kifejtette: a bíróság döntése jogerős, ezért már nem lehet támadni.
Azt pedig kizártnak tartja, hogy egy jogállamban semmibe vegyék az igazságszolgáltatás döntését. Hozzáfűzte: a kormány már jövő szerdán elfogadhatja a kinevezéséről szóló határozatot, és amint az megjelenik a Hivatalos Közlönyben, ismét elfoglalhatja az alprefektusi széket.
Kérdésünkre ugyanakkor elmondta: egyelőre az ügyben illetékes belügyminisztérium részéről még semmilyen reakció nem érkezett, azonban nincs más választásuk, végre kell hajtaniuk a döntést.
Mint kifejtette: a bíróság nem szabott határidőt arra nézve, hogy a kormánynak mikor kell határozatot hoznia a kinevezését illetően, ezért abban az esetben, ha a kormány hetekig halogatja a döntés meghozatalát, akkor az ügyvédje automatikusan végrehajtási végzést kér a bíróságtól.
Györke Zoltán emlékeztetett: azt követően perelte be a kormányt 2013. október 22-én, hogy leváltása után nem ajánlottak fel neki más, magas beosztású köztisztségviselői állást, noha ezt a köztisztségviselők jogállását szabályozó törvény előírta. Mint részletezte, 2013. augusztus elsején kérte visszahelyezését az üresen maradt alprefektusi tisztségbe, melyet korábban is betöltött, de sikertelenül.
A Kolozs megyei törvényszék 2014. július 17-én helyt adott Györke Zoltán keresetének, azonban Victor Ponta miniszterelnök megfellebbezte a bírósági döntést. A másfél évig elhúzódó pereskedés végére a táblabíróság tett pontot március 4-ei döntésével, amelyben elutasította a miniszterelnök keresetét.
Györke Zoltán egy éve állampolgári törvénykezdeményezést indított annak érdekében, hogy töröljék Kolozsvár hivatalos román elnevezéséből a Napocát, amelyet még Nicolae Ceaușescu diktátor ragasztott a Cluj névhez. Györke Facebook-oldalának borítóképén jelenleg ez a felirat olvasható: Cluj–Kolozsvár–Klausenburg.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!