
Visszavezetné a kormány a különleges nyugdíjakat a pilóták, diplomaták, valamint az igazságügyi intézményekben és a parlamentben dolgozó személyzet esetében, a pluszköltséget pedig már a jövő évi költségvetésbe belefoglalnák – közölte a Mediafax hírügynökség kormányzati forrásokra hivatkozva.
2014. augusztus 20., 15:412014. augusztus 20., 15:41
2014. augusztus 20., 15:412014. augusztus 20., 15:41
A kormány állítólag már az őszi parlamenti ülésszak elején napirendre tűzné a témát. A Mediafax megkeresésére Victor Ponta miniszterelnök egyelőre nem nyilatkozott az ügyben. A kormányfő július elején beszélt arról, hogy a kormány különleges juttatást biztosítana a nyugdíjba vonult törvényszéki jegyzőknek és tengerészeti alkalmazottaknak, amely fedezné a tavalyi év végén bevezetett nyugdíjcsökkentés miatti deficitet, az érintettek azonban visszautasították az ajánlatot, és ehelyett a régi nyugdíjrendszer visszavezetését kérték.
Ponta azonban akkor kifejtette: a különleges nyugdíjak biztosítása rendkívül nehéz lenne a mostani gazdasági körülmények között. A miniszterelnök emlékeztetett: a diplomaták és a katonai alkalmazottak már elfogadták a különleges juttatások bevezetését a nyugdíjak helyett.
A kormányfő néhány nappal később azt is elmondta, hogy a különleges nyugdíjak bevezetésével a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) sem ért egyet. Szerinte ugyanakkor az intézkedéssel „Pandóra szelencéjét” nyitná meg a kormány.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!