Isărescu: nem engedjük zuhanni a lejt

Nem kell aggódni a román deviza lejtmenete miatt: Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnöke azt mondja, az általa vezetett pénzintézet a bankközi piacon fellépő egyensúlyvesztés esetén készen áll beavatkozni, ahogyan tette azt tavaly is, amikor a jelenlegi helyzettel ellentétben egyébként a lej nem gyengült, hanem veszített korábbi felértékelődéséből.

Bálint Eszter

2015. január 08., 22:102015. január 08., 22:10

2015. január 08., 22:102015. január 08., 22:10

A jegybankelnök úgy látja, hogy a román fizetőeszköz 2015-ben is egyensúlyi helyzetben marad. „A lej egy élő deviza, reagál… Hosszú pihenési időszaka volt, de reagál. Felléphet egyensúlyvesztés is. Ahogy történt az decemberben is. A pénzügyminisztérium masszív kifizetéseket eszközöl, sok lej kerül a piacra. Nem bámuljuk a történéseket, reagálunk. (…) Készen állunk, akárcsak tavaly, hogy egyensúlyvesztés esetén gyorsan beavatkozzunk” – fogalmazott Isărescu, utalva annak a lehetőségére, hogy Görögország elhagyja az euróövezetet.

Elmondása szerint egyébként nincs alapja az árfolyam nagy kilengésének, mivel a folyó fizetési mérleg hiánya alacsony, fedezik azt a közvetlen külföldi beruházások, így a beavatkozás egyensúlyvesztés esetén megmagyarázható, bár a jegybanknak nincs célkitűzése az árfolyam alakulására, s nem is zavarja az 5 százalékig terjedő ingadozás. Az egyensúlyi helyzetet egyébként szerinte nagyjából a tavalyi árfolyam jelentette, amikor is 4,38 és 4,52 lej/euró között ingadozott.

Nincs ok aggodalomra a Reuters által megkérdezett elemzők szerint sem, úgy vélik ugyanis, hogy a közép-kelet-európai gazdaságok elég szilárdak ahhoz, hogy hozzájáruljanak devizájuk – köztük a lej – megerősödéséhez az elmúlt hetekben tapasztalt értékvesztés után. Becsléseik szerint a lengyel zlotyi az euróhoz képest az év végére a mostaninál 4,7 százalékkal lesz erősebb, a forint 3,2 százalékkal, a lej 2,2 százalékkal, a cseh korona pedig 1,1 százalékkal. Az elemzők 4,4 lej/eurós árfolyamot várnak a 2015-ös év végére.

Ötödére csökkent a letétek kamatja
Történelmi minimumra csökkent november végére a magánszemélyek lejes banki letétjének a kamatja, a Román Nemzeti Bank (BNR) összesítésében szereplő 2,93 százalékos éves kamat közel egy százalékponttal elmarad az egy évvel korábban regisztrált értéknél, s ötöde a válság begyűrűzése kezdetén jegyzett átlagos kamatszintnek. 2009-ben ugyanis az éves kamat még a 16 százalékot is elérte. Történelmi mélyponton volt egyébként a lejben igényelt hitelek után fizetendő kamat értéke is, éves szinten 7,8 százalékról van szó. Mint ismeretes, a jegybank 2013-ban és 2014-ben egyaránt ötször mérsékelte az alapkamatot, miután az infláció a várakozásokhoz képest alacsonyabb értéken maradt. A trend pedig idén is folytatódik, szerdán a BNR 25 bázisponttal, 2,5 százalékra csökkentette az alapkamatot, ami újabb történelmi mélypontnak számít.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés