
Fotó: Veres Nándor
Pénteken kezdődik el, és egy hónapig tart az idei államfőválasztás előtti kampányidőszak.
2014. október 02., 15:212014. október 02., 15:21
2014. október 03., 10:582014. október 03., 10:58
A pártok és a jelöltek ebben az időszakban jogosultak arra, hogy programjukat a médiában megjelentetett hirdetések útján és más eszközökkel – plakátokon, nagygyűléseken – népszerűsítsék, ugyanakkor a hatalmas tét miatt – most dől el, hogy a baloldal tíz év után visszaszerzi-e az államfői tisztséget, vagy megmarad a politikai egyensúly, és a jobbközép megtarthatja azt – már hetek, sőt hónapok óta tart a nem hivatalos kampány.
Az államfőválasztás első fordulóját november 2-án tartják, és amennyiben egyik jelölt sem kapja meg a leadott voksok felét plusz egy szavazatot, az első két helyezett tovább jut a 16-i második fordulóba.
A sugárzott médiában péntek éjjel 0 órától november elseje reggel hét óráig tart a kampány. A televíziók és rádiók kötelesek ingyen helyet adni a politikai hirdetéseknek.
Gabriel Oprea belügyminiszter csütörtökön elmondta: az országban 18 550, külföldön pedig 294 szavazóhelyiséhet rendeznek be. Összesen 20 millió 745 ezer szavazólapot nyomtatnak, és 94 220 szavazópecsétet készítenek. A kampány során összesen 30, a választás napján pedig 50 ezer rendőr, csendőr és határrendész felügyel majd a rendre.
Romos gyártelepen kampányolt Udrea
Egy elhagyatott bukaresti gyártelepen, munkaruhában, fején munkavédelmi sisakkal indította csütörtökön kampányát Elena Udrea, a Népi Mozgalom Párt (PMP) államfőjelöltje. Szép Románia nevű programja kapcsán kifejtette: építő elnökre van szükség, olyanra, aki felemeli az országot. Riválisa, Victor Ponta kormányfő kapcsán azt mondta: győzelme esetén le kel váltani a kormányát, mivel inkompetens, jövőkép nélküli politikus.
A megmérettetésnek 14 jelölt fut neki, idén először két magyar induló is van: az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor mellette az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, Szilágyi Zsolt is sorompóba áll.
Az RMDSZ ezúttal – mint a választási kampányok során általában – az autonómia ügyével kampányol, ki is dolgozott egy autonómiatörvény-tervezetet a Székelyföld számára. Az EMNP jelöltje szintén az autonómiát, emellett a regionalizmust és a föderalizmust tűzte zászlajára.
A legesélyesebb jelölt a felmérések szerint a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Victor Ponta. Legesélyesebb jobbközép kihívójának Klaus Johannis, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nagyszeben polgármestere, a PNL és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) összefogása nyomán létrejött Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltje számít.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!