
A korrupció hátráltatja a gazdasági növekedést Romániában, Magyarországon, Bulgáriában és Görögországban – vélekedett Aasim Husain, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai ügyekért felelős főosztályának igazgatóhelyettese.
2014. május 22., 17:052014. május 22., 17:05
A pénzügyi szakértő úgy nyilatkozott: Kelet-Európában a legnagyobb arányú növekedés Lengyelországban és Lettországban várható, a két tagállam gazdasága ugyanis rendkívül gyors ütemben zárkózott fel a pénzügyi krízis után.
A nemzetközi hitelintézet előrejelzése szerint Romániában ebben az évben 2,2 százalékos, jövő évben pedig 2,5 százalékos bővülés várható, míg 2013-ban a bruttó hazai termék (GDP) 3,5 százalékkal növekedett. Lengyelországban ehhez képest idén 3,1, 2015-ben pedig 3,3 százalékos gyarapodást vetítettek előre.
Romániánál kisebb mértékű gazdasági növekedésre számíthat az ország nyugati és déli szomszédja: Magyarországon idén 2, jövő évben pedig 1,7 százalékos gyarapodást jósol az IMF, míg Bulgáriában a 2014-es 1,6 százalékhoz képest 2015-ben 2,5 százalékkal bővül a bruttó hazai termék. Görögország ebben az évben mindössze 0,6 százalékos növekedésre számíthat, jövő évben pedig 2,9 százalékos GDP-növekedésre.
Aasim Husain arról is beszámolt, hogy a nemzetközi pénzintézet meglátása szerint a kelet-európai térség egyes országainak gazdaságát – mint Szerbia és Bosznia-Hercegovina – jelentősen befolyásolhatják a mostani árvizek, az ukrajnai politikai válság és az Oroszország ellen esetlegesen bevezetendő szankciók.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!