Idén is útra kel a Boldogasszony és a Fekete Madonna zarándokvonat

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén is útra kel a Boldogasszony zarándokvonat Csíksomlyóra és a Fekete Madonna zarándokvonat a lengyelországi Czestochowába és Krakkóba a MÁV-START Zrt. és a Misszió Tours együttműködésében – jelentette be Budai László, a Misszió Tours utazási iroda ügyvezetője csütörtökön Budapesten.

MTI

2015. január 22., 23:492015. január 22., 23:49

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón arról beszélt: ezek a zarándokutak alkalmat adnak a lelki feltöltődésre, a közösségépítésre és a külkapcsolatok erősítésére egyaránt.

Az államtitkár kitért arra: az Emmi tavaly gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő fiatalok zarándoklatát támogatta, idén pedig fogyatékkal élő fiatalok és hozzátartozóik utazhatnak a minisztérium segítségével. Hozzátette: bízik abban, hogy zarándoklatuk nemcsak számukra lesz majd lelki feltöltődés, de üzenet lesz a társadalomnak is a hitről, amely képes erőt adni a mindennapok küzdelmeihez.

Roman Kowalski budapesti lengyel nagykövet kiemelte: a magyar és a lengyel népet történelmük mellett keresztény hitük köti össze, a czestochowai zarándokút pedig szimbolizálja mind a közös múltat, mind pedig a közös hitet. Hozzátette: a magyar zarándokok az út során olyan magyar történelmi városokat látogatnak meg, amelyek ma Lengyelországban vannak, de minden magyar szívéhez közel állnak.

A nagykövet hangsúlyozta, a lengyel nép számára 2015 különösen fontos év, hiszen Szent II. János Pál pápa 10 éve halt meg. Ezért is fontos, hogy az út során a zarándokok meglátogatják a lengyel pápáról elnevezett, újonnan épült bazilikát is.

Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a czestochowai zarándokút ötletgazdája, aki lelki vezetőként utazik majd a vonaton, úgy fogalmazott: a zarándoklat arról szól, hogy emberek közösen útra kelnek a lelki forráshoz, s út közben megtalálják egymást és a saját életük értékeit, kincseit.

A Boldogasszony zarándokvonat május 21-én negyedik alkalommal indul Erdélybe, a csíksomlyói búcsúba. A zarándokok a Budapestről induló vonatra Hatvan, Szolnok és Püspökladány állomásokon is felszállhatnak, illetve hazafelé jövet leszállhatnak Nagykárolyban és Debrecenben is. Erdélyben a vonat Nagyváradon, Kolozsváron és Marosvásárhelyen áll meg. A zarándoklat második napjának programja Gyimesbükkön, az ezeréves határnál lesz, majd a csíksomlyói búcsún való részvételt követően, pünkösd vasárnapján, Gyergyószentmiklós főterén szabadtéri szentmise zárja a zarándoklatot.

A Fekete Madonna zarándokvonat június 22-én ötödik alkalommal kel útra a lengyelországi Czestochowába, a magyar pálos szerzetesek által alapított világhírű kegyhelyre. A zarándoklat másik célpontja Krakkó lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés