
Magyarországon már bizonyítottak. A járványügyi intézkedések figyelembevételével bonyolították le az írásbeli érettségit
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A koronavírus-járvány leküzdése érdekében a kormány sürgősségi rendelete értelmében idén az érettségizőknek nem kell szóbelizniük, csak írásbeli vizsgán kell majd részt venniük, amely június 22-én kezdődik a román nyelv és irodalommal. A tanárok nem lepődtek meg a döntésen, a diákok pedig enyhítő körülményként fogják fel.
2020. május 18., 14:282020. május 18., 14:28
Miután az elmúlt héten már közölték az érettségi szóbeli vizsgáinak is az időpontjait, sőt azt is megemlítette a szaktárca vezetője, Monica Anisie, hogy ezeket esetleg online tartják meg, a legutóbbi kormányülésen
A szülői közösség egyik része alapvetően teljesen eltörölné az idei érettségit a járványügyi helyzetre való tekintettel, a másik része nem, de elvárja, hogy biztonságos körülmények között vizsgázzanak a diákok. A legtöbben ésszerűnek tartják a sürgősségi kormányrendeletet, hiszen
A tanügyminisztérium még dolgozik a módszertanon, amely pontosan kimondja, hogy milyen tantárgyakból milyen átlagot, vizsgát vesznek figyelembe a szóbelik helyett. Egyelőre csak annyit közöltek, hogy
Szepessy László, a Maros Megyei Magyar Diáktanács elnöke lapunknak tolmácsolta szervezete álláspontját az eltörölt szóbelikkel kapcsolatban. „Tekintettel arra, hogy a szóbeli minősítését már egy ideje nem adják össze az írásbeli tesztek eredményével, valamint csak egy minősítést kapnak rá a diákok, ami nem befolyásolja az érettségi eredményét, úgy gondoljuk, hogy ez most egy enyhítő körülménynek számít, amelyet el is vártunk ebben a járványidőszakban. Érthető, hogy nem törölték el az írásbeli érettségit, mivel átlagban a magyar diákok esetében a négy évi átlag nagyobb az érettségi médiánál.
– fejtette ki Szepessy László.
Szabó Zsuzsánna, a marosvásárhelyi Elektromaros Szakgimnázium angol szakos tanára szerint egyáltalán nem meglepő ez a döntés, számított is rá – mondja.
– osztotta meg véleményét a Székelyhonnal a végzősöket is tanító nyelvtanár.
A tervezett menetrend
A kormányrendelet értelmében az érettségi június 22-én kezdődik a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgával, június 23-án az anyanyelvi ismereteket és irodalmat mérik fel, június 24-én a szaknak megfelelő kötelező tantárgyakból bizonyítanak a diákok. Június 25-én pedig a szaknak megfelelő választott tantárgyakból vizsgáznak – áll a minisztérium által közölt módszertanban.
A gyermek Jézus megszületése reményt ad a népeknek – mondta homíliájában XIV. Leó pápa, aki szenteste a Szent Péter-bazilikában első karácsonyi miséjét mutatta be.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
szóljon hozzá!