
Mintegy 610 ezer honosítási kérelem érkezett ebben a ciklusban – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton.
2014. március 27., 18:352014. március 27., 18:35
2014. március 27., 18:352014. március 27., 18:35
A KDNP elnöki tisztségét is betöltő politikus (képünkön) a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kerekasztal-beszélgetése előtt megtartott sajtótájékoztatón elmondta, a kérelmezők közül mintegy 560 ezren tették már le az állampolgársági esküt.
Semjén Zsolt szerint nem valósultak meg azok a korábbi szakértői előrejelzések, amelyek szerint maximum 200-250 ezer honosítást tud befogadni az államigazgatási rendszer. Hangsúlyozta, a teljes jogú magyar állampolgárság teljes jogú uniós állampolgárságot is jelent, az állampolgárságtól ugyanakkor elválaszthatatlan a szavazati jog is.
Az 560 ezer állampolgárságot letett magyar közül több mint 195 ezren regisztráltak a magyar országgyűlési választásokon történő részvételre – folytatta Semjén Zsolt. Kifejtette, ez nagyon komoly szám, ha azt is megvizsgálják, hogy 115 ezer körül van a 18 év alatti, szavazati joggal nem rendelkező külhoni magyar.
Emellett több mint 80 ezer olyan honosított személy van, aki rendelkezik magyarországi lakhellyel, így ezért őket már nem kell regisztrálni. Ez körülbelül 200 ezer ember, vagyis a fennmaradó nagyjából 350 ezer honosított többsége regisztrált – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt a témával kapcsolatban kiemelte, Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarságért. Mint mondta, az alkotmányban is rögzített passzus értelmében a külhoni nemzetrésznek kell megmondani azt, hogy mi szükséges a megmaradásukhoz, és az állam az általuk kidolgozott autonómiakoncepció mögé áll.
Ez azt jelenti, hogy a tömbmagyarság egy területi, a szórványmagyarság pedig egy kulturális autonómiát szeretne elérni – mondta Semjén Zsolt. Fontos látni azt is – folytatta –, a magyarság soha nem kért és nem követelt olyat, ami nem lenne általánosan elfogadott az Európai Unióban.
„Nem vagyunk alábbvalóak egyetlen más népnél vagy nemzetnél sem, ha másoknak lehet, nekünk is lehet, ha másoknak szabad, akkor nekünk is az” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: ha nem így lenne, azt fogadnánk el, hogy másodrangú emberek vagyunk, nemzeti érdekeinket azonban nem rendelhetjük alá más országok belpolitikája és érdekei alá.
Magyarországi lakcímmel rendelkezők voksolása a külképviseleteken
Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki április 6-án nem Magyarországon, hanem a 97 külképviselet valamelyikén kíván szavazni. Akik korábban már külképviseleti névjegyzékbe vetették magukat, de mégis Magyarországon voksolnának, azok is szombatig jelezhetik ezt. Azoknak a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgároknak, akik a szavazás napján előreláthatólag külföldön tartózkodnak, és ott kívánnak élni választójogukkal, a magyarországi lakóhelyük szerinti jegyzőtől kell kérniük felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe március 29-én 16 óráig. A határidő jogvesztő.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!