Fotó: Boda L. Gergely
Többszöri ígéretei ellenére sem adta vissza eddig a kormány az április elsejétől bevezetett, az üzemanyagra kivetett literenkénti hét eurócentes jövedéki adó egy részét.
2014. október 08., 18:432014. október 08., 18:43
Noha a kormány már elfogadta az összeg visszatérítésére vonatkozó sürgősségi tervezetet, még mindig nem dolgozták ki az alkalmazásával kapcsolatos módszertant, a pénzügyminisztérium által többször is hangoztatott költségtérítés így egyelőre működésképtelen. Az illetékes szaktárca nemrég – fél évvel a különadó hatályba lépése után – olyan sürgősségi kormányrendelet-tervezetet hozott nyilvánosságra, amely az indoklás szerint „hatékonyan ülteti majd gyakorlatba” az intézkedést. A fuvarozók szerint azonban jócskán elkéstek a tervezettel, a szállító cégek ugyanis a jövedéki adó miatt már jó ideje külföldön szerzik be az üzemanyagot.
Az ördög a részletekben rejtőzik
A pénzügyminisztérium által nyilvánosságra hozott dokumentum „azzal a céllal jött létre, hogy megteremtse a megfelelő jogi keretet” annak érdekében, hogy a kormány az adóként kivetett hét eurócentből négyet visszaszolgáltasson a fuvarozóknak. A tervezet legfőbb feladata „kijelölni a rendszer működtetésében illetékes hatóságok”, azaz a pénzügyi tárca és a Román Közúti Hatóság (ARR) hatáskörét.
„A kormány rögtön a jövedéki adó bevezetése után elfogadta a négy eurócent visszaadására vonatkozó rendeletet, de ahogy mondani szokás, az ördög a részletekben rejtőzik, az intézkedést a mai napig nem sikerült a gyakorlatban is alkalmazni” – hívta fel a figyelmet Radu Dinescu, a romániai közúti fuvarozók egyesületének (UNTRR) főtitkára. Hangsúlyozta: emiatt egyre több fuvarozó cég vesz nagy űrtartalmú teherautót, hogy ne kelljen üzemanyagot vásárolnia Románia területén, a határmenti megyékben tevékenykedő vállalkozások pedig Magyarországon vagy Bulgáriában tankolnak.
Kevesen igényelték a visszatérítést
Az UNTRR illetékeseinek tudomása szerint eddig mindössze tíz fuvarozó vállalkozás igényelte az adóvisszatérítést, Dinescu szerint ez annak tudható be, hogy a kéréshez „egy kamionnyi iratra van szükség, emellett szinte lehetetlen feltételeknek kell eleget tenniük a cégeknek”.
305 821 576 forint adománnyal támogatták a magyarországiak a székelyföldi árvízkárosultakat, ehhez a magyar kormány még hozzátett ugyanennyit – számolt be Facebook-oldalán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
A hétvégén a Balaton több öblében is megjelent lokális algavirágzásnak várhatóan véget vet az érkező hidegfront, az elkezdődött árvaszúnyog-rajzás azonban akár még hetekig eltarthat.
Úgy módosítaná Ciprian Șerban képviselőházi elnök a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényt, hogy a bukaresti ingatlanokkal rendelkező parlamenti politikusok ne számolhassák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat.
Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.
Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.
Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.
Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.
A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.
Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
szóljon hozzá!