
Fotó: Veres Nándor
Alkotmányban rögzítenék, hogy Romániában a házasság alapja ne legyen más, mint egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánítása az együttélésre. Ezért már aláírást is gyűjtenek az ortodox egyház támogatásával – jelenti az MTI, a Digi24 hírtévére hivatkozva.
2016. január 05., 18:072016. január 05., 18:07
Az aláírásgyűjtést a civil szervezetek által létrehozott Koalíció a családért csoport kezdeményezte még tavaly októberben. Az alkotmánymódosító kezdeményezés november 25-én jelent meg a hivatalos közlönyben – e dátumtól kezdve fél év áll rendelkezésükre a kezdeményezőknek ahhoz, hogy félmillió aláírást összegyűjtsenek az ország megyéinek legalább a feléből úgy, hogy valamennyi megyéből legalább húszezer aláíró legyen. Ha 2016. május 24. előtt összegyűl a megfelelő számú aláírás, népszavazás dönthet a családra vonatkozó jelenlegi alkotmányos tétel módosításáról.
Az alkotmány jelenlegi cikkelye szerint „a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon” alapul. Ezt a megfogalmazást módosítanák a kezdeményezők úgy, hogy a cikkely a házasság alapjaként „egy férfi és egy nő” szabad együttélési akaratnyilvánítását rögzítse.
Az MTI a Digi 24-re hivatkozva arról is beszámol, hogy az aláírásgyűjtést sok ortodox gyülekezetben az év eleji házszenteléssel kötik össze. A házszentelő papok a kezdeményezés támogatását is felajánlják a felkeresett családoknak.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Hamufelhőt ereszt ki magából az Etna több mint 3 ezer méteres magasságban, emiatt közepes készenlét lépett életbe Catania repülőterén hétfőn, egyelőre jelentősebb késések nélkül.
szóljon hozzá!