
Súlyos baleset történt kedd este (helyi idő szerint) az egyik New York-i elővárosi vasútvonalon. Hat ember vesztette életét és tucatnyian megsérültek.
2015. február 04., 15:182015. február 04., 15:18
A Metro-North vonal egyik szerelvénye New Yorktól mintegy 40 kilométerre északra lévő Valhalla városnál belerohant egy vasúti átjáróban rekedt gépkocsiba, és az ütközés következtében az autó és a vonatszerelvény első kocsija is kigyulladt, részben kiégett.
A vasútvonal szóvivője, Aaron Donovan elmondása szerint a balesetben a gépkocsit vezető nő és a vonat öt utasa halt meg.
A New York-i Grand Central Terminalról indult vonat több száz utasa az ütközés után egy ideig nem tudta elhagyni a szerelvényt, de külső segítséggel a szerelvény hátsó részébe terelték őket. Az NBC televízió egyik beszámolója szerint néhányan kitörték a vonat ablakait, hogy kimenekülhessenek.
A Metro-North az Egyesült Államok második legforgalmasabb vasútvonala a Long Island Rail Road után: naponta mintegy 280 ezer utast szállít New York és Connecticut között.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!