Három méter átmérőjű lehetett az éjszakát nappallá varázsoló meteor

A feltételezések szerint Kovászna, Buzău és Vráncsa megye fölött hullott darabokra, és égett el az a meteor, amelyet szerdára virradóra szinte egész Románia egét megvilágította. A szakemberek úgy vélik, mintegy három méter átmérőjű lehetett, érkezése nem volt előre látható.

2015. január 08., 07:322015. január 08., 07:32

2015. január 08., 10:052015. január 08., 10:05

A tűzgömb – bolida – másodpercenként tíz kilométeres sebességgel északnyugat felől délnyugati irányba haladva ért a légkörbe, majd a mezoszférán áthatolva, a sztratoszférába érve először három kisebb darabra esett szét, végül több mint harminc kilométeres magasságban megsemmisült – közölték a központi sajtóval a bukaresti Amiral Vasile Urseanu Csillagvizsgáló illetékesei.

Adrian Șonka, a csillagvizsgáló koordinátora a ProTV-nek elmondta, a meteor kis mérete miatt túl kevés napfényt vert vissza ahhoz, hogy a légkörbe lépése előtt észlelhető legyen. Arra a kérdésre, hogy hasonló esetekben repülőgépek veszélyben vannak-e, úgy válaszolt, „nyilván, ez is egy kockázati tényező, amikor az ember nagy magasságba emelkedik”. A szerda hajnali fényjelenség jóval az átlagos repülési magasság fölött következett be.

A meteor három darabra szakadását a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtér egyik térfigyelő kamerája örökítette meg, míg a Kovászna, Buzău és Vráncsa megye fölött bekövetkezett teljes megsemmisülést – és az ezzel járó erős fényvillanást – egy Vâlcea megyei kamera rögzítette. Az országból nem jelentettek az esettel összefüggő károkat.

A szenzációt keltett hullócsillag ennek ellenére több településen – elsősorban a széthullás közelében – riadalmat okozott a fényvillanást követő hangrobbanás miatt.

A Román Űrügynökség (Romanian Space Agency – RoSA) elnöke, Marius Ioan-Piso a sajtónak tett nyilatkozatában kiemelte, „az űrügynökségnek – az Európai Bizottság társfinanszírozásával – van egy olyan folyamatban lévő programja, amelynek feladata felfedezni és jelezni a veszélyes meteorokat, aszteroidákat és üstökösöket. Várhatóan három-négy éven belül annyira működőképes lesz a rendszer, hogy a mostani jelenséghez hasonlókról előre tudjuk értesíteni az embereket”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés