
Fotó: Boda L. Gergely
A Gândul hírportál értesülései szerint három prefektusi és legalább öt alprefekusi tisztséghez jut az RMDSZ a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kötött kormányzati megállapodás révén.
2014. március 06., 19:222014. március 06., 19:22
2014. március 06., 19:372014. március 06., 19:37
A Gândul kormányközeli forrásokra hivatkozva csütörtökön közölte, a szövetség Brassó, Hargita és Maros megyében állíthat prefektust. Brassó megyében egyébként az RMDSZ megyei szervezete már korábban kérte, hogy kormánymegbízottat jelölhessen – ezt szerdán Kovács Attila, a szervezet elnöke is megerősítette –, Borbély László, a szövetség politikai alelnöke pedig már hétfőn bejelentette, Maros megyének először lesz magyar prefektusa. A hírportál szerint a szövetségnek Bihar, Szilágy, Szatmár, Kolozs, Temes és Hunyad megyében is lesznek alprefektusai.
Amint arról beszámoltunk, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere bejelentette: a kormányalakítási tárgyalásokkor az RMDSZ lehetőséget kapott arra, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye közül az egyikben nevezzenek ki magyar prefektust. Antal elmondta, Hargita és Kovászna szolidaritásból lemondott erről Maros megye javára, cserébe azonban Dumitru Marinescu jelenlegi Kovászna megyei prefektus lemondását kérték, aki szerintük rosszindulatú és magyarellenes.
„A prefektus kinevezése a PSD és a kormány felelőssége lesz. Nem érdekel, hogy kit neveznek ki, azonban természetesen olyan személyt szeretnék, aki nem sértette meg a magyar közösséget” – fejtette ki Antal.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!