
Legkésőbb 2016 novemberében kezdődik el a verespataki arany kitermelése, amelyről a román kormány a beruházásban érdekelt kanadai Gabriel Resources vállalattal tárgyal – közölte hétfőn egy egyezménytervezetre hivatkozva a Mediafax hírügynökség.
2013. augusztus 20., 15:222013. augusztus 20., 15:22
2013. augusztus 20., 15:222013. augusztus 20., 15:22
Az MTI által idézett dokumentum szerint a kormány a verespataki aranybánya megnyitásában érdekelt Gabriel Resources-szal és annak leányvállalatával, a Roşia Montană Gold Corporation kanadai–román vegyesvállalattal kötné meg a megállapodást. Az egyezménytervezet értelmében a román állam részesedése a beruházásban 19 százalékról 25 százalékra nő, a kitermelés után az államot megillető járadék 4 százalékról 6 százalékra emelkedik.
A dokumentum az aranybánya megnyitásának az ütemtervét is tartalmazza. Eszerint a beruházó a jövő évben megkapná a kitermelés által érintett területen lévő valamennyi ingatlan használati jogát, beleértve az erdőket és a mezőgazdasági területeket, és ugyanebben az évben az építkezési engedélyt is. A kitermeléshez szükséges infrastruktúra megépítése két évig tart, így a kitermelés legkésőbb 2016 őszén kezdődik.
A felek becslése szerint a beruházás nyomán az állami költségvetés, valamint a helyi önkormányzati büdzsék bevétele összesen 2,3 milliárd dollárral nő, a beruházás teljes haszna a román állam számára eléri az 5,2 milliárd dollárt. A beruházó egyebek között vállalja, hogy a környezetvédelmi engedélyre vonatkozó kormányhatározat közzététele után négy hónappal részletes tervet mutat be a kisebbségi részvényesnek, vagyis a román államnak a beruházás finanszírozási forrásairól. Vállalják azt is, hogy a gyár építése idején átlagban 2300 munkahelyet tart fenn az RMGC, a kitermelés idején 900-at.
A beruházó vállalja, hogy legkevesebb 100 millió dollárt fordít örökségvédelemre. A környezetvédelem területén a beruházó vállalja, hogy a kitermelés elkezdése után megszünteti az egykori állami bányavállalat által okozott szennyezést, illetve 25 millió dollár értékű garanciális környezetvédelmi alapot létesít. Az egyezménytervezet szerint a zagytározóba ömlő ipari szennyvíz ciánkoncentrációja maximum 7 ppm (milliomodrész) lesz.
Dan Şova infrastrukturális beruházásokért felelős miniszter hétfőn a hírügynökségnek csupán annyit nyilatkozott, hogy a tárgyalások még nem értek véget. Victor Ponta miniszterelnök még júliusban bejelentette, hogy a kormány szeptemberig lezárhatja a tárgyalásokat a beruházóval, hogy ősszel a parlament eldöntse, egyetért-e az aranybánya megnyitásával.
A beruházó becslése szerint Verespatakon és környékén 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst rejlik a földben, amelyet ciántechnológia alkalmazásával hoznának felszínre. A ciántechnológia miatt Romániában és Magyarországon sokan ellenzik a vitatott beruházást, amelynek kezdeményezője mintegy 15 éve vár a jóváhagyásra.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!