
Speciális módon tanulja a zeneműveket, de így is közel húsz zongoraversenyt tud már a 35 életévéhez közelítő Érdi Tamás vak zongorista. Látását hibás inkubátorkezelés miatt veszítette el, de a zene mindenért kárpótolja, játékával önmagának és közönségének is örömet szerez.
2014. augusztus 27., 10:352014. augusztus 27., 10:35
2014. augusztus 27., 10:352014. augusztus 27., 10:35
– Bizonyára kiemelt figyelmet kapott a családban a fogyatékossága miatt. Hogy viselte a helyzetet?
– Nem érzem magamat fogyatékosnak. Amikor Bostonban a szememet műtötte egy japán orvos, a sikertelen műtét után azt javasolta édesanyámnak, hogy húszéves koromra keressük meg, mi tesz engem boldoggá, mi az, amiben kiemelkedő teljesítményt érhetek el. Azt mondta, ha megfogadjuk a tanácsát, nem lesz semmiféle hiányérzetem. Igaza lett, úgy érzem sikerült megtalálnom, az életem értelmét. A zene segítségével teljes lett az életem.
– Mit jelent Érdi Tamásnak a zenei hang, a zongora?
– Örömöt, vigasztalást. Kezdetben a zajok révén ismerkedtem a zenével. A madarak énekében például már kiskoromban Chopin zenéjét hallottam. Később megállapítottam, hogy fisz hangon fékez a villamos. Két nagyszerű zenepedagógus, Bartalus Ilona és Kistétényi Melinda járt hozzánk, Schubert dalokat játszottak. Akkoriban már kíséretet írtam, csak úgy, Schubert Pisztráng ötöséhez.
Dédapámnak van egy öreg zongorája lent a Balatonnál, egyszer csak rátaláltam erre a hangszerre. A zongorával akár egy zenekart is lehet helyettesíteni. Az árkosi koncerten Chopin polonézt is játszottam, abban a zongora maga a zenekar!
– Szabó Magda így beszélt önről: én csak írni tudok, de Tamás ujjaival az Isten üzen. Hogyan lehet egyetlen műbe ennyi érzelmet, ilyen mélységet sűríteni?
– Nagy tragédia ért az életben. Moszkvában megnyertem egy zongoraversenyt, és aznap motorbalesetben elvesztettem az egyik bátyámat. Édesanyám azonnal hazarepült, a tanárnőm maradt velem. Leültem a zongorához, hogy játsszak a bátyámnak, de akkor már nagyon súlyos volt az állapota. A zene vigasztalást jelent, segít elviselni a történteket. Szabó Magda vagy Kocsis Zoltán szavai inspirálnak: az utóbbinál pláne, köztudott, hogy neki nem szokása csak úgy jót írni valakiről. Ilyenkor még inkább érdemesnek érzem azt a napi öt-hat óra zongorajátékot, még akkor is, ha néha nehéz leülni.
A teljes interjú az Erdélyi Napló augusztus 28-án megjelenő, 34. lapszámában olvasható.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!