
A romániai polgárok 66 százaléka Nicolae Ceauşescura szavazna, ha az egykori kommunista diktátor elindulna a novemberi államfőválasztáson – derül ki egy, az IRES közvélemény-kutató intézet által csütörtökön nyilvánosságra hozott felmérésből.
2014. április 10., 18:522014. április 10., 18:52
2014. április 10., 18:522014. április 10., 18:52
A válaszadók 73 százaléka szerint az ország dolgai rossz irányba haladnak, és 69 százalék mondta azt, hogy rosszabbul él most, mint 1989 előtt. A megkérdezettek 35 százaléka úgy vélte, valószínűleg jobban élne ma, ha nem történtek volna meg az 1989-es események.
Arra a kérdésre, mire emlékeznek a kommunizmusból, a válaszadók 23 százaléka úgy válaszolt: arra, hogy volt munkahelye, 14 százalék pedig arra, hogy jól élt. A felmérés április 3 és 6. között készült 1349 személy megkérdezésével.
Nem ez az első olyan felmérés, amely hasonló eredményeket mutat. Az INSCOP tavaly decemberben nyilvánosságra hozott eredményei szerint a romániai polgárok 44,7 százaléka úgy gondolja, hogy a kommunizmus jó volt Románia számára, 44,4 százalék szerint pedig 1989 előtt jobban éltek az emberek az országban. Csupán kevéssel többen, 45,5 százaléknyian gondolják úgy, hogy a kommunizmus rossz volt.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
szóljon hozzá!