
Hibásan döntött az RMDSZ, amikor úgy határozott, kilép a kormányból, ugyanakkor a szövetségnek meg kell találnia az eszközöket ahhoz, hogy ismét közelebb kerülhessen a magyar közösséghez, amelytől az utóbbi két-három évben eltávolodott – nyilatkozta hétfőn az RFI rádiónak Frunda György, Victor Ponta kormányfő tiszteletbeli tanácsosa.
2015. január 05., 19:062015. január 05., 19:06
Frunda szerint az erdélyi magyar közösség célja ma is az, ami 1918 óta mindig: hogy egyenlő polgárként élhessen román szomszédjával, hogy ne váljon diszkrimináció áldozatává, hogy ne legyen másodrangú polgár, hogy tiszteljék és hogy ő is tisztelje a románokat és a román államot. „Az más kérdés, hogyan találja meg az RMDSZ az eszközöket mindezek megvalósításához” – mondta Frunda.
A politikus szerint a szövetség hibázott, amikor kilépett a kormányból, mivel elvesztette a leghatékonyabb és legerősebb eszközt arra, hogy szövetségeseket találjon a román pártok között, akikkel közösen lobbizhatott volna törvénytervezetei mellett a parlamentben, és lemondott azokról az adminisztratív eszközökkel, amelyekkel egy kormányon levő párt rendelkezik, és amelyek révén segíthette volna a romániai magyar közösséget.
Frunda úgy véli, az RMDSZ vezetői megkísérlik újjáépíteni a szervezetet, miután annak népszerűsége jelentős mértékben csökkent – Kelemen Hunor az összes eddigi magyar államfőjelölt közül a legkevesebb szavazatot kapta, és a szövetségnek az EP-ben és a bukaresti parlamentben is kevesebb honatyája van.
A politikus azt is elmondta: az RMDSZ annak függvényében támogatna egy, az ellenzék által a kormány ellen benyújtandó bizalmatlansági indítványt, hogy annak mi a tartalma.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!