Megállapodás született az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel amerikai vállalat és a közlekedési minisztérium között arról, hogy a beruházó ősztől folytatni fogja az építkezést a Bihar megyei Bors és Berettyószéplak közötti 64 kilométeres szakaszon.
2011. július 28., 18:312011. július 28., 18:31
2011. július 28., 18:482011. július 28., 18:48
A minisztérium illetékesei csak annyit erősítettek meg, hogy megállapodás született az autópályákat kezelő román állami vállalat és a Bechtel között, és a dokumentumokat a következő napokban írják alá, amit majd a kormánynak is jóvá kell hagynia. A megállapodás részleteiről hivatalosan semmit sem közöltek. A fővárosi Capital című hetilap azonban tudni véli, hogy a Bechtel vállalta: egy kilométer autópálya költségét 7 millió euróra korlátozza, ami 35 százalékkal kevesebb az eredetileg előirányzott költségnél. Másrészt az államnak őszig ki kell fizetnie a Bechtellel szemben felhalmozott adósságát, amely eléri a 200 millió eurót – jelenti az MTI.
Az egyelőre nem világos, hogy a Bechtel építi-e meg teljes egészében a 415 kilométer utat, vagy csak a román–magyar határtól Marosvásárhelyig terjedő szakaszt. A közlekedési minisztérium illetékesei ugyanis korábban azzal is megfenyegették a vállalatot, hogy felbontják a szerződést, és a Marosvásárhely–Brassó közötti szakasz megépítésére közbeszerzési pályázatot írnak ki.
A Bors és Brassó közötti nyomvonalon haladó, 2004 óta épülő korszerű útból eddig csak 52 kilométer készült el, Gyalu és Aranyosgyéres között, amire az állam több mint egymilliárd eurót költött. Eredetileg 2,2 milliárd euróra tervezték a költségeket, de kiderült, hogy ennek minimum a kétszeresébe is belekerül az út, amit a román államnak kizárólag a költségvetésből kellene finanszíroznia, s ez jelentősen megnehezíti a kivitelezést. A román média szerint a mostani megállapodás nyomán elért költségcsökkentés ellenére is a világ egyik legdrágább autópályája lesz az észak-erdélyi.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!