Folytatódik a roncsautóprogram

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Ebben az évben is elindítja a kormány a roncsautóprogramot, mivel az akció „rendkívül sikeres” volt 2014-ben, első alkalommal fordult elő ugyanis, hogy pótolni kellett a jogi személyeknek kiutalt értékjegyet – számolt be Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.

2015. január 22., 15:342015. január 22., 15:34

A tárcavezető rámutatott: egyelőre nem tudják, hogy idén milyen formában bonyolítják le a romániai gépkocsipark megújítását célzó programot, ez az akcióért felelős Környezetvédelmi Alapnak (AFM) szánt költségvetés tisztázásakor derül ki.

Az AFM adatai szerint tavaly a magánszemélyek 17 030, a jogi személyek pedig 3361 értékjegyet használtak fel, ez utóbbi esetben eredetileg háromezer vouchert osztottak ki. A program keretében a legtöbb új autót Bukarestben, valamint Prahova és Argeş megyében vásárolták.

Tavaly újdonság volt, hogy a magánszemélyeknek elektronikus értékjegyeket biztosítottak, amelyeket egyenesen az autókereskedőknek osztottak ki, akiknél a vásárlóknak jelentkezniük kellett.

A vouchereket nem megyék szerint csoportosították, hanem egy országos adatbázisba töltötték fel. A programban a nyolcévesnél régebbi gépkocsikkal lehetett részt venni, a gyűjtőhelyen leadott jármű után pedig a tulajdonos 6500 lejes kedvezményt kapott a megvásárolt új autó árából.

Erdélyben a legtöbb új autót Temes (724), Brassó (647) és Kolozs megyében (615) vásárolták. A jogi személyek közül a legtöbb új gépkocsit a jogosítványok kibocsátásáért, valamint a járművek bejegyzéséért felelős hatóság (DRPCIV), az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR), valamint a kormányfőtitkárság szerezte be, ez utóbbi 51 autót vásárolt a Moldovai Köztársaságnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés