Földtörvény: elfogadták Băsescu javaslatait

Elfogadta Traian Băsescu államfő kifogásait és az általa javasolt kölcsönösségi elvet a bukaresti képviselőház, és új formában szavazta meg kedden a külföldiek földvásárlását szabályozó törvényt.

Hírösszefoglaló

2014. február 19., 15:482014. február 19., 15:48

A földtörvényt tavaly módosította a román parlament, elővásárlási jogokkal nehezítve a termőföld külföldi tulajdonba kerülését, tekintettel arra, hogy január elsején lejárt a külföldi magánszemélyek földvásárlását megakadályozó moratórium.

Miután Băsescu pontatlanságokra hivatkozva visszaküldte megfontolásra a parlamentnek a jogszabályt, múlt kedden a szenátus ezeket kijavította és bevette a módosítások közé azt is, hogy az európai uniós polgárok és jogi személyek csak a saját országukban létező földvásárlási korlátok között vásárolhatnak termőföldet Romániában. Ezt most a képviselőház is megszavazta és a jogszabály ismét Băsescu elé kerül kihirdetésre.

A törvény elővásárlási jogot biztosít az illető terület társtulajdonosainak, bérlőinek, a szomszédos telkek tulajdonosainak, az adott településen lakó gazdáknak és az államnak.

Az átdolgozott törvényszövegbe az is bekerült, hogy az országhatár 30 kilométeres körzetében található földterületeket csak a védelmi minisztérium jóváhagyásával lehet eladni: a jogszabály korábbi változatában húsz kilométeres mélységű volt a határsáv.

Erre az előírásra és a gazdákra háruló bürokratikus többletterhekre hivatkozva az RMDSZ képviselői a tervezet ellen szavaztak, de kisebbségben maradtak. Cseke Attila Bihar megyei képviselő a vita során kifejtette: a törvény nemcsak a külföldiek telekvásárlására vonatkozik, hanem rendelkezései a román állampolgárok közötti adásvételre is érvényesek. A képviselő főleg a határsávra vonatkozó előírást kifogásolta és azt a tulajdonjog szabad gyakorlásának korlátozásaként értelmezte.

A külföldiek az országban bejegyzett cégeiken keresztül eddig is birtokolhattak termőföldet Romániában. A román sajtó szerint több mint 700 ezer hektárnyi termőföld van külföldi vállalkozások tulajdonában, ez csaknem 8 százaléka az ország több mint 9 millió hektárnyi megművelt földterületének.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés