
Fotó: Országos Földfizikai Intézet
A Richter-skála szerint 3,8-as erősségű földrengés történt szombaton 9 óra 6 perckor Gorj megyében - közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
2024. szeptember 07., 13:342024. szeptember 07., 13:34
A földmozgás 16,9 kilométeres mélységben következett be. Epicentruma 17 kilométerre volt Târgu Jiutól, 65 kilométerre Drobeta-Turnu Severintől, 70 kilométerre Vajdahunyadtól és 84 kilométerre Dévától.
Az idei legnagyobb romániai földrengést Arad megyében mérték augusztus 11-én, ez 4,7-es erősségű volt – írja az Agerpres.
Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében.
A gyermek Jézus megszületése reményt ad a népeknek – mondta homíliájában XIV. Leó pápa, aki szenteste a Szent Péter-bazilikában első karácsonyi miséjét mutatta be.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
szóljon hozzá!