Fókuszban a külhoni magyar kisiskolások

A Ringató módszertani tanfolyammal folytatódik hétfőtől a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve. Az ötnapos továbbképzésre érkezett 30 határon túli magyar pedagógust Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár köszöntötte hétfőn Gödön.

2013. augusztus 05., 18:352013. augusztus 05., 18:35

A péntekig tartó képzés megnyitóján a helyettes államtitkár hangsúlyozta: a Ringató program olyan eszköz, amely segíti a pedagógusokat, hogy még hatékonyabban tudják végezni munkájukat. A módszer alapja a nemzeti hagyományok átadása játékosan. „A közös éneklés, játék még szorosabbra tudja fűzni a gyermek és édesanya közötti kapcsolatot, ugyanakkor közösséggé tudja formálni az együtt ringató édesanyákat is” – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Répás Zsuzsanna felidézte: amíg tavaly a külhoni óvodák álltak a fókuszban, addig az idén a kisiskolások felé fordul a figyelem. És nemcsak az intézményekre koncentrál a program, hanem a kisiskolásokat körülvevő közösségekre is – hívta fel a figyelmet. A pedagógusok és a diákok mellett a szülőket, gyermekorvosokat, iskolapszichológusokat, lelkészeket és mindazokat meg kívánnak szólítani, akik fontos szerepet töltenek be a közösségek életében és hatással vannak arra. Répás Zsuzsanna a kezdeményezéssel kapcsolatban hangsúlyozta: a határon túli magyarság megmaradása csak stabil közösségekben lehetséges, s ha egy kisgyermek magyar közösségben nő fel, akkor annak az értékrendjét sajátítja el, ez jelenti számára a természetes közeget. Ekkor tudja megőrizi magyar identitását, és továbbadni azt gyermekeinek.

„A programok megtervezésekor a stratégia három kulcsfogalom köré fonódott – mondta a helyettes államtitkár –, a közösség, a magyar identitás és a gyarapodás köré. Ösztönözni szeretnénk a külhoni magyar szülőket, hogy magyar oktatási intézménybe adják a gyerekeket, s ezáltal ők is csatlakoznak ezekhez a magyar közösségekhez”.

A 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve programsorozatra 100 millió forintos keretet különítettek el a Bethlen Gábor Alapban. Az összeg elég a módszertani csomag összeállítására, mind az általános közös, mind a régióspecifikus képzésekre, továbbképzésekre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés