Markó Béla a politikából való fokozatos visszavonulásával magyarázta, hogy nem vállalt újabb frakcióvezetői tisztséget a szenátusban.
2015. szeptember 02., 17:162015. szeptember 02., 17:16
A törvényhozás őszi ciklusának megkezdődésével az RMDSZ felsőházi frakciója kedden új vezetőséget választott, és a tisztséget eddig ellátó volt szövetségi elnök javaslatára Tánczos Barna Hargita megyei szenátor lett az új frakcióvezető. A szövetség hírlevele szerint Pataki Csaba a frakcióvezető-helyettesi, Klárik László a titkári, a szenátus állandó bizottságában pedig a frakció háznagyi tisztségét továbbra is Verestóy Attila látja el.
Markó a Transindex hírportálnak azzal indokolta a frakcióvezetői posztról való lemondást, hogy amikor elhatározta, visszalép az RMDSZ elnöki tisztségéből, akkor azt is eldöntötte, hogy a politikából is fokozatosan visszavonul. „Úgy gondoltam, hogy a visszavonulást lépésről lépésre kell megtenni” – nyilatkozta a portálnak a szövetség szenátora. A politikus hozzátette, 2012-ben azért vállalt egy utolsó szenátori mandátumot, mert úgy gondolta, hogy fiatal kollégáinak szükségük lehet a tapasztalatára.
„Most már úgy látom, hogy a kollégák megszerezték a kellő tapasztalatot, és úgy gondoltam, ideje átadni a szenátus frakcióvezetői tisztségét is” – mondta Markó. Az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetősége változatlan maradt. Az új ülésszakban továbbra is a kolozsvári Máté András Levente látja el a frakcióvezetői tisztséget, Márton Árpád és Szabó Ödön képviselők frakcióvezető-helyettesek maradtak, míg Molnár Zsolt Temes megyei parlamenti képviselő a frakció titkáraként folytatja.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!