Hirdetés
Hirdetés

Fiktív számlákkal károsították meg az állami költségvetést

Képünk illusztráció •  Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság

Képünk illusztráció

Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság

Fiktív számlák kiállításával és könyvelésével sikerült megkárosítani az államot a gyanú szerint több cégnek, az ügyben Maros, Iași és Galac megyében is házkutatásokat végeztek a Maros megyei rendőrség gazdasági bűnügyekre szakosodott munkatársai.

Székelyhon

2024. január 12., 21:172024. január 12., 21:17

Az ügyészség irányításával a rendőrség csütörtökön 15 Maros, Iași és Galac megyei ingatlanban végzett házkutatást az adócsalás leleplezésére, melynek révén az államkasszát 153 300 lejjel rövidítették meg a gyanú szerint.

Az eddigi vizsgálatok alapján egy Maros megyei cég 2020 és 2023 között 200 olyan fiktív számlát bevételezett, melyek négy más, a szaknyelvben missing tradernek nevezett, számlákkal zsonglőrködő vállalkozástól származtak, ezáltal pedig megkárosította az állami költségvetést.

Hirdetés

Az ügyben egy 45 éves Galac megyei férfi a fő gyanúsított, őt még csütörtökön őrizetbe vették, pénteken pedig ugyanígy jártak el egy feltehetően cinkosként közreműködő 39 éves galaci nő esetében is. Utóbb mindkettejüket 60 napra hatósági felügyelet alá helyezték.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával

Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre
2026. szeptember 16., szerda

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől

Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől
2026. szeptember 15., kedd

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók

XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon

A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon
2026. szeptember 07., hétfő

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit

Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit
2026. augusztus 30., vasárnap

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben

Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben
2026. augusztus 27., csütörtök

Meghalt srebrenicai népirtásért felelős Ratko Mladić

Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.

Meghalt srebrenicai népirtásért felelős Ratko Mladić
2026. augusztus 27., csütörtök

Már több mint 200 áldozata van a nepáli áradásnak, több mint 1300 embert még keresnek

Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .

Már több mint 200 áldozata van a nepáli áradásnak, több mint 1300 embert még keresnek
Hirdetés