
Robert Fico szerint nem történtek meg azok a dolgok, amelyeket Zák-Malina Hedvig a megveretésével kapcsolatban állított – ezt a legerősebb szlovákiai ellenzéki párt vezetője egy politikai vitaműsorban jelentette ki vasárnap.
2012. március 04., 18:352012. március 04., 18:35
2012. március 04., 18:442012. március 04., 18:44
Robert Fico (fotó) alig egy hónappal azt követően tette ezt a kijelentését, hogy a pozsonyi kormány – a strasbourgi emberi jogi bíróság ezzel kapcsolatos döntését követően – sajtóközleményben fejezte ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt. „Jogerősen le van zárva, hogy amit Malina Hedvig állított, az nem történt meg” – jelentette ki a baloldali Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke, Robert Fico a Markíza kereskedelmi televízió politikai vitaműsorában. Hozzátette: ma már csak arról folyik a vita, hogy Malina Hedvig ellen folytatódjon-e a hamis tanúzás miatt indult eljárás, vagy sem.
Malina Hedvig kálváriája 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves szlovákiai magyar diáklányt Nyitrán két férfi megverte, a lány vallomása szerint azért, mert magyarul beszélt. Az akkori kormányfő és belügyminisztere (Fico és Robert Kalinák) azonban nyilvánosan megvádolták őt azzal, hogy az eset nem történt meg. Emiatt 2007 májusában hamis tanúzás vádjával a szlovák hatóságok eljárást indítottak Malina Hedvig ellen. Ez az eljárás jelenleg is tart. A szlovákiai politikai pártok támogatottságát kutató felmérések már hónapok óta Robert Fico pártját, a Smert tartják a március 10-én sorra kerülő, előrehozott parlamenti választások legnagyobb esélyesének.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!