
Rekordszámú, összesen negyvenhárom építkezési vállalat jelentkezett az észak-erdélyi autópályát a dél-erdélyi sztrádával összekötő, Szászsebes és Torda közötti szakasz megépítésére – tájékoztatott a kormány infrastrukturális és külföldi beruházásokért felelős osztálya.
2013. október 30., 18:372013. október 30., 18:37
A Romániából és külföldről is érkezett pályázatok elbírálása már szerdán elkezdődött. Az érdeklődés ellenére a beruházás minden bizonnyal elhúzódik, az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság (CNADNR) becslése szerint ugyanis a 70 kilométeres szakasz kivitelezése rendkívül sok pénzbe, több mint 2,25 milliárd lejbe kerül – általános forgalmi adó (áfa/TVA) nélkül –, a kormány pedig mindössze egymilliárd lejjel tud hozzájárulni a munkálatokhoz, így az építést koncesszióba adnák. Májusban ugyanakkor az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a projektet a Közlekedési Ágazati Operatív Program keretében az Európai Unió strukturális alapjaiból finanszírozzák. Az EU az építést 85 százalékban finanszírozná.
Az ár egyébként nemcsak a tulajdonképpeni építkezés, hanem a szakasz nyomvonalán fekvő területek kisajátítása miatt is magas. A kivitelezést ugyanakkor a tervek szerint már jövő évben elkezdik, az összekötő sztráda pedig 2016-ig elkészül. Dan Şova infrastrukturális beruházásokért felelős tárca nélküli miniszter korábban úgy nyilatkozott: a beruházás formai követelményeit és a kisajátításokat még ez év végéig lezárják.
A versenykiírásra való jelentkezés határideje egyébként többszöri halasztás után kedden, október 29-én járt le. A pályázó cégek többsége, összesen tizenhárom az autópálya harmadik, 12,4 kilométeres szakaszát építené meg, amely becslések szerint több mint 483 millió lejbe kerül. Tizenegy építkezési vállalat jelentkezett a negyedik szakasz kivitelezésére, a 16 kilométeres rész áfa nélküli értéke 532 millió lej.
A második, tíz kilométeres szakasz ára 669 millió lej, míg a maradék kilenc kilométert 570 millió lejért kellene megépíteni a CNADNR számításai szerint. A végső szerződések értéke ugyanakkor általában kisebb, mint az illetékes hatóság becslése. Narcis Neaga, a CNADNR igazgatója kedden arról beszélt, hogy a kormány a teljes észak-erdélyi autópályának csak kis részét tudja finanszírozni, ezért az építkezést koncesszióba adná. Mint Neaga kifejtette: az ország prioritása az autópálya-építések terén a négyes számú páneurópai folyosóhoz kapcsolódó, Nagylaktól Nagyszebenig húzódó dél-erdélyi sztráda megépítése, az észak-erdélyi autópálya befejezése és a Craiovát Piteşti-tel összekötő sztráda elkészítése.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!