
Rendeletet fogad el jövő héten a kormány annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő olyan „aberráció”, hogy az adóhatóság gyermekeknek küld fizetési felszólítást – nyilatkozta csütörtökön Victor Ponta.
2015. január 08., 21:202015. január 08., 21:20
A miniszterelnök elmondása szerint a rendellenesség miatt még az előző, demokrata-liberális (PDL) kabinet hibáztatható.
„Az anomáliát egy 2011-ben elfogadott rendelet okozta, emiatt fordulhatott elő, hogy a most ellenzékben lévő volt kormánytagok nem bírálták a mostani kabinetet az elhibázott intézkedés miatt” – fogalmazott Ponta, azonban nem részletezte, hogy pontosan melyik rendeletre gondol.
A román közszolgáltai televízió (TVR) szerdán számolt be arról, hogy az Argeş megyei adóhivatal közel 11 ezer gyermeknek – köztük fogyatékkal élő kiskorúaknak – küldött fizetési felszólítást. A felszólítás szerint az országos adóhatóság (ANAF) jövedelemként kezelte a minden 18 évesnél fiatalabb állampolgárnak biztosított havi 42 lejes gyermekpénzt, és a kedvezményezetteket az ez után befizetendő egészségbiztosítási hozzájárulás lerovására szólította fel.
Az adóhatóság később közleményben pontosította, hogy a felszólítás azokra a kedvezményezettekre vonatkozott, akik nem vették fel készpénzben a bankszámlára kapott gyermekpénzt, az ANAF pedig az ez után felhalmozódó kamat után járó adót akarta behajtani. A dokumentum 2012-re vonatkozott, a gyermekeknek pedig fejenként egy évre 468 lejt kellett volna illetékként befizetniük. Victor Ponta már szerdán felszólította a pénzügyminisztériumot és az ANAF-ot, hogy mihamarabb azonosítsák és szankcionálják a felelősöket.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!