Pénzügyileg lélegzethez jut Görögország egy újabb 12 milliárd eurós hitelrészlet felszabadításával, de nemzetközi hitelezői továbbra is azt várják, hogy teljes egészében kivitelezze konszolidációs programját.
2011. július 03., 17:462011. július 03., 17:46
2011. július 03., 17:552011. július 03., 17:55
Athénben utcai összecsapásokkal fogadták a konszolidációs program megszavazását
Az euróövezeti országok pénzügyminiszterei szombaton kora este távtanácskozás keretében vitatták meg a helyzetet, köztük azt a tervet, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) most futó 110 milliárd eurós hitelprogramjának lejárta utáni időszakra egy másik – várhatóan 2014-ig tartó – programot is indítanak. Ez utóbbiról szombati közlések szerint a miniszterek következő hivatalos találkozóján, július 11-én születhetnek meg az első döntések.
A 340 milliárd euróra rúgó görög adósság rendezéséhez elengedhetetlen a nemzetközi segítség, amellyel az egész euróövezet válságát is igyekeznek elkerülni. Athén heteken belül államcsődöt jelenthetett volna, ha nem érkezik időben a 12 milliárdos újabb hitelrészlet. A miniszterek a szombati megbeszélés után közleményben jelentették be, hogy engedélyezték a 12 milliárd eurós hitelrészlet kifizetését. Az átutalásra így július 15-ig sor is kerülhet. A részletből 8,7 milliárdot az unió, 3,3 milliárdot az IMF finanszíroz – írja az MTI.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
Tesztelték a Burevesztnyik hiperszonikus, pilóta nélkül manőverező repülőgépet október 21-én – jelentette Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke Vlagyimir Putyin elnöknek vasárnap egy vezetési ponton.
szóljon hozzá!