
Látványos fordulatot vett a korrupció miatt két év börtönbüntetésre ítélt Adrian Năstase volt kormányfő öngyilkossági kísérletének ügye.
2012. június 26., 19:342012. június 26., 19:34
2012. június 27., 15:152012. június 27., 15:15
A korrupcióellenes ügyészség kedden bűnpártolás gyanújával bűnvádi eljárást indított a politikus őrizetbe vételét elmulasztó három főrendőr, valamint a fegyverét maga ellen fordító Năstasét megműtő Şerban Brădişteanu orvosprofesszor ellen. Laura Codruţa Kövesi, Románia főügyésze bejelentette: a bukaresti Floreasca kórházban ápolt szociáldemokrata politikushoz kapcsolódó valamennyi orvosi dokumentumot átvizsgálnak, mivel felmerült a gyanú, hogy a Năstase esetében felállított orvosi diagnózis nem felel meg a valóságnak. Brădişteanu ugyanis korábban azt mondta, az exkormányfő csodával határos módon menekült meg, a golyó átfúrta egy nyakizmát és a vállcsontját is.
A România Liberă napilap azonban megtudta: a politikus otthonába egy héttel ezelőtt kiszállt mentőorvosok – akiknek feletteseik megtiltották, hogy az ügyről beszéljenek – úgy ítélték meg, hogy Năstase nyakát csupán súrolta a golyó, ezért csupán vékony kötést helyeztek a sebre. Továbbá semmi nem indokolta, hogy a rendőrök kifejezett parancsára a pácienst civil és nem börtönkórházba szállították. A három rendőr – egyikük Bukarest főkapitányának helyettese – kapcsán azt vizsgálják, szabályszerűen jártak-e el, amikor nem ültették gyakorlatba a volt miniszterelnök őrizetbe vételére és rabosítására vonatkozó bírósági ítéletet.
Kiderült az is, hogy a büntetése végrehajtásának megkezdéséről Năstaséval telefonon alkudozó Ioan Rus belügyminiszter nem mondott igazat, mivel állításával ellentétben nem a 112-es sürgősségi hívószámon kért mentőautót a volt kormányfő házához, hanem közvetlenül a mentőszolgálat vezetőjén keresztül. Egyébként a politikust megműtő Brădişteanu, a Floreasca kórház szívsebészeti klinikájának vezetője 2000 és 2004. között, Năstase miniszterelnöksége idején az akkor általa irányított szociáldemokrata párt (PSD) szenátora volt, jelenleg pedig korrupció miatt vizsgálódnak ellene. Az ügyészség szerint az orvos az igazságügyi tárca által kiírt közbeszerzést elbíráló bizottság elnökeként négymillió euró kenőpénz fejében áron felül vásároltatott használhatatlan orvosi berendezéseket börtönkórházak számára.
Ezzel egy időben a bukaresti törvényszéki orvostani intézet mára beidézte Năstasét, hogy megvizsgálják, átszállítható-e a Rahova börtön kórházába, miután a politikus kezelőorvosai elhárították a rendőrség erre irányuló kérdését. Hamarosan kihallgatják az öngyilkossági kísérlet, az őrizetbe vétel körüli huzavona ügyében a volt kormányfő családtagjait is. A politikus idősebbik fia szerint apját a rendőrök megbilincselték az incidens után, sőt az egyik civil ruhás tiszt rárivallt a földön fekvő Năstaséra: „Szégyelld magad!”
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!