
Botrányos körülmények között úszta meg Dan Șova volt szociáldemokrata (PSD) fejlesztési és közlekedési miniszter az előzetes letartóztatásba helyezést, miközben a szintén PSD-s – korábban PDL-es – Darius Vâlcov volt pénzügyminiszter esetében jóváhagyta szerdán a szenátus az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) előzetes letartóztatásba helyezésre vonatkozó kérését az ellenük korrupció gyanúja miatt zajló eljárásban.
2015. március 25., 16:042015. március 25., 16:04
A szenátorok ezzel helyben hagyták a két politikus kérését, Șova ugyanis előzőleg azt kérte, utasítsák el a DNA kérését, Vâlcov viszont az ügyészség indítványának megszavazására buzdította kollégáit.
Șova esetében 79-en szavazták meg az előzetes letartóztatásba helyezését, míg 67-en ellenezték – az „igen” voksok győzelméhez 85 szavazat kellett volna, mivel a szenátorok összlétszáma 168 fő.
Vâlcov esetében 97-en szavazták meg a letartóztatást, míg 48-an szavaztak ellene.
Șova kapcsán vita alakult ki a PSD és a PNL között, a PSD ugyanis a házszabályra hivatkozva amellett kardoskodott: a DNA kérésének jóváhagyásához az összes szenátor többségének „igen” szavazata szükséges, míg a PNL szerint az alkotmány 76. cikkelyét kellett volna alkalmazni, miszerint az egyszerű törvényeket és határozatokat a jelen levők többségének voksaival kell elfogadni. Végül a kormánypárt álláspontja győzött. A PNL azt tervezi, hogy alkotmánybírósághoz fordul az ügyben.
A szavazás előtt a két politikus pártbeli – és korábbi kormánybeli – főnöke, Victor Ponta miniszterelnök azt írta a Facebookon: bár a PSD álláspontja az, hogy nem kívánja akadályozni az igazságszolgáltatás működését, az érintett politikusok a szavazás végeredményétől függetlenül bíróság elé állíthatók.
Darius Vâlcov a voksolás előtt azt kérte szenátortársaitól: szavazzák meg az előzetes letartóztatásba helyezésének jóváhagyását, ne kényszerítsék arra, hogy le kelljen mondania szenátori mandátumáról.
Mint arról beszámoltunk, Vâlcov esetében két ügyben is kérték a letartóztatás jóváhagyását. Az egyikben azzal gyanúsítják, hogy még az Olt megyei Slatina város polgármestereként 2009-ben közbenjárt egy üzletember cégei érdekében, hogy azok nyerjenek az önkormányzat által kiírt pályázatokon. Ezért cserébe a DNA szerint az elvégzendő munkálatokra szánt összeg húsz százalékát kellett visszacsorgatni Vâlcov zsebébe.
A DNA szerint 2010 és 2013 között Vâlcov összesen mintegy kétmillió eurónak megfelelő összeget kapott. A másik ügyben a korrupcióellenes ügyészek szerint Vâlcov Slatina polgármesterként, majd szenátorként és miniszterként olyan információkra tett szert, amelyeket a saját, strómanokon keresztül irányított cégei hasznára fordított, így többek között három aranyrúdra, pénzre és festményekre tett szert. Az aranyrudakat és 90 ezer dollárt egy széfben találták, egy házkutatás során.
Dan Șova a DNA szerint ügyvédi irodáján keresztül három rendbeli hivatali visszaélésben érintett a turceni-i és a rovinari-i energetikai cégekkel kapcsolatos korrupciós ügyekben, amelyek során az ellenőrző szervek szerint a cégek menedzsmentje összesen mintegy 16-17 millió eurós kárt okozott az államkasszának.
Az ügyészség szerint Șova olyan bizonyítékokat próbált megsemmisíteni, amelyek az érintettségét bizonyítják a két energetikai céggel kapcsolatos korrupciós ügyekben.
A volt miniszter szerdán azt állította: az ügyészség által összegyűjtött bizonyítékok épp hogy a vádak ellenkezőjét bizonyítják, és egy 2013-as pénzügyőrségi vizsgálat sem talált semmilyen rendellenességet az ügy kapcsán. Egyben azt kérte: utasítsák el a DNA kérését, hogy szabad emberként védekezhessen.
Șova ügyvédi irodája 2007-ben kötött szerződést a két, csődközelbe került céggel, amelynek értelmében jogtanácsosként szerződtették. A DNA szerint a volt miniszter rábeszélte a cégek vezetőit, hogy a különböző peres ügyekben – törvénytelen módon – külön szerződésekben bízzák meg ügyvédi irodáját a jogtanácsosi teendők ellátásával. Ennek nyomán Șova mintegy 800 ezer eurónyi honoráriumot, illetve sikerdíjat kapott illegálisan.
Șova egyes értesülések szerint 182 lejes órabérért dolgozott – és volt olyan munkanap, amikor 27 órányi munkát számlázott ki.
A korrupcióellenes ügyészek szerint az exminiszter tizenegy hamis, az ügyvédi irodája és a két energetikai cég közötti tárgyalások kapcsán hazugságokat tartalmazó jegyzőkönyvet mutatott be a DNA-nak saját ártatlanságát bizonyítandó, másrészt pedig utasítást adott az ügyvédi iroda számítógépei merevlemezeinek megsemmisítésére, hogy a korrupcióellenes ügyészek ne juthassanak hozzá az iroda és a két energetikai cég vezetői közötti elektronikus levelezéshez.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!