
Az Európai Unió zászlaját is kitűzte nagyváradi irodájának falára, a székely lobogó mellé Tőkés László európai parlamenti képviselő egy pénteki villámcsődület alkalmával.
2014. szeptember 21., 20:512014. szeptember 21., 20:51
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ezt mintegy válasznak szánta a helyi hatóságoknak, miután tetemes pénzbírságot helyeztek kilátásba ellene a reklámeszköznek minősített székely lobogó kifüggesztése miatt.
Tőkés úgy gondolja, hogy az európai lobogó „az európai népek közötti egység, szolidaritás és harmónia eszményét szimbolizálja”. „Ebbe a körbe mi valamennyien beletartozunk: magyarok, románok, székelyek. Az egység sokféleségében és a sokféleség egységében, egymást kiegészítve és gazdagítva, kiválóan megférhetünk egymással” – jelentette ki, így a két jelkép együttállása azt hivatott szimbolizálni, hogy az autonómiaküzdelem és az európai gondolat jól megfér egymással.
Az eseményt követő sajtótájékoztatón az EP-képviselő leszögezte, hogy az Európához való tartozásnak és a határok feletti nemzetegyesítésnek a demonstrálásáról nem mondanak le.
A továbbiakban tájékoztatott arról a nyilatkozatról, amit kelet-közép-európai képviselőtársaival együtt fogalmaztak és adtak ki a régióbeli államok elleni szovjet agresszió 75. évfordulóján, amiben „a múltbeli mulasztásokra, nácizmus és kommunizmus szövetségére, a megosztott, illetve közös felelősségre, a máig ható birodalmi ambíciókra, az ártatlan áldozatokra, a bűntettek relativizálására emlékeztettek és figyelmeztettek”.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!