ET-bizottság: székelyek hiányában elmaradt a vita

Márciusra halasztotta a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak a megvitatását az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoring bizottsága, mely a portugáliai Matosinhosban ülésezett pénteken.

MTI

2015. február 07., 14:542015. február 07., 14:54

Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés fideszes alelnöke, a bizottság magyarországi tagja az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta, a bizottság elnöke azt követően napolta el a kérdés megvitatását, hogy megállapította, nincsenek jelen a tanácskozáson a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa romániai delegációjának magyar tagjai.

A monitoring bizottság azt a dokumentumot vizsgálja, amelyben több székelyföldi önkormányzat kinyilvánítja, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akar tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolja az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett határozatot eddig 45 székelyföldi önkormányzat fogadta el. Kovászna, Hargita illetve Maros megye prefektusa valamennyi határozatot megtámadta a közigazgatási bíróságon.

Magyar Anna elmondta, hogy a román delegáció vezetője felszólalásában a székelyföldi határozatok megtárgyalása mellett érvelt. Úgy vélte, ehhez minden dokumentum rendelkezésre áll. Azt is megemlítette, hogy az önkormányzati határozatok többségét a bíróság már érvénytelenítette, a bizottság elnöke azonban hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát ebben a kérdésben, és azt is megjegyezte, hogy a párbeszédhez nem elégséges az egyik fél jelenléte.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta, a bizottságnak nincsen erdélyi magyar tagja, ezért ő maga írt levelet valamennyi bizottsági tagnak, hogy ismertesse az RMDSZ álláspontját.

„Tájékoztattam a bizottsági tagokat, hogy nem értünk egyet a román kormány régiós elképzeléseivel, és leírtam, hogy a tervezett közigazgatási átalakítás számunkra kedvezőtlenül módosítaná az etnikai arányokat. Ez pedig ellentmond Románia kötelezettségvállalásainak” – nyilatkozta Kelemen Hunor.

A monitoring bizottság legközelebb március 24-én ül össze Strasbourgban, amikor a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a plenáris ülését is tartják.

A monitoring bizottság 2014. júniusi, Chișinăuban tartott ülésén már napirenden szerepelt a székelyföldi önkormányzati határozatok kérdése. Az ülésen az érintett önkormányzatok képviseletében Márton Zoltán makfalvi és Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester is részt vett. A bizottság azonban akkor is elnapolta a vitát. A székelyföldi elöljárók Sepsiszentgyörgyre hívták a monitoring bizottságot, hogy helyben vitathassák meg a kérdést, a bizottság azonban nem tett eleget a meghívásnak.

Izsák Balázs SZNT-elnök keddi sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az ügy akkori két szószólója ma már nem utazhat. Márton Zoltán elhunyt, Mezei János ellen ügyészségi vizsgálat indult, és a bíróság megtiltotta, hogy a polgármester elhagyja a városát. Az SZNT szerdán közleményben fejezte ki megelégedését, hogy az autonómiapárti határozatok ügye nem vált az erdélyi magyar pártok csatározásának az áldozatává.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés