
Szerda délután ült első alkalommal tárgyalóasztalhoz a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata-Liberális Párt (PDL), hogy a jobboldali erők összefogásáról tárgyaljon, ám a megbeszélés előtti nyilatkozatok alapján máris körvonalazódni látszik az együttműködés, amely akár a két párt összeolvadásáig is elmehet.
2014. május 28., 18:592014. május 28., 18:59
A PDL vezetősége szedai ülésén megszavazta a PNL-lel kötendő szövetséget, Vasile Blaga pártelnök pedig közölte: örömmel fogadják, hogy a liberálisok átlépnek az Európai Néppártba (EPP). Közölte, hosszú távú együttműködést terveznek, egy nagy jobboldali pártot akarnak, de a közös államfőjelölt nevén még nem gondolkodtak.
Crin Antonescu, a PNL leköszönő elnöke kedden este a Realitatea hírtelevízióban kijelentette: a liberálisok hajlandóak a fúzióról is tárgyalni a PDL-vel annak érdekében, hogy létrejöjjön egy erős jobboldali párt, a választási szövetségek ugyanis nem kellőképpen hitelesek a Demokratikus Konvenció, a D.A. szövetség és a Szociálliberális Unió kudarca után.
„A romániai jobboldal problémája immár 24 éve az, hogy míg a baloldalon van egy monolitikus párt, a jobboldalon sohasem volt. A jobboldalon néha csak testvérharc zajlott, de sohasem volt egy kellőképpen nagy párt” – indokolta a fúzió szükségességét Antonescu. Rámutatott: a PNL által a vasárnapi európai parlamenti választáson elért 15, illetve a PDL által megszerzett 12 százalék már elegendő egy nagy pártnak.
Mint arról beszámoltunk, a kudarcosnak számító eredmény miatt a PNL csúcsvezetése felajánlotta lemondását, Antonescu pedig a jobboldali pártok összefogását javasolta, hogy közösen álljanak ki az EP-megmérettetésen 37 százalékot szerző, a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és két, minimális támogatottsággal rendelkező alakulatból, a Románia Fejlődéséért Országos Szövetségből (UNPR) és a Konzervatív Pártból (PC) álló szövetséggel szemben a novemberi államfőválasztáson.
Antonescu azt is közölte, készen áll lemondani államfőjelölti ambícióiról, amennyiben olyan alternatíva merül föl, aki eséllyel veheti föl a versenyt a PSD várható jelöltjével, Victor Pontával. Antonescu szerint Klaus Johannis nagyszebeni polgármester, a PNL leköszönt első alelnöke ilyen személy lehet.
Szerdán egyébként Johannis bejelentette: a június 28-29-i tisztújító kongresszuson harcba száll a pártelnöki tisztségért. Antonescu szerint – aki szerdán közölte: nem indul a pártelnöki tisztségért – Ponta veszélyesebb Romániára nézve, mint Traian Băsescu államfő, mivel előbbi miniszterelnök is, és esélyes az államfői tisztség elnyerésére, míg utóbbi mandátuma véget ér, és a hozzá közel álló Népi Mozgalom Párt (PMP) nem nyert elég szavazatot ahhoz, hogy Băsescu megőrizhesse befolyását.
Vasile Blaga, a PDL elnöke szintén kedden este azt mondta: a PNL és a PDL egyenlő félként ül tárgyalóasztalhoz, és úgy vélekedett, könnyen megállapodnak majd egy potenciális, 2016-ra szóló kormányprogramról. Rámutatott: Victor Ponta aggódik, hiszen a tervezett 45 helyett pártja csak 37 százalékot ért el. Blaga szerint a két párt közötti tárgyalásokon eldől majd, hogy ki lesz az államfőjelölt. Mint ismeretes, a PNL Antonescut, a PDL pedig Cătălin Predoiu volt igazságügy-minisztert kívánja indítani.
Victor Ponta megpróbálta elbagatellizálni a számára amúgy valóban potenciális veszélyt jelentő jobboldali összefogást. Szerinte a PSD számára a jobboldal újraegyesülése lenne a legjobb forgatókönyv, mivel Antonescu, Blaga és az összefogáshoz szintén csatlakozni kívánó Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfő „eddig csak köpködték egymást, most viszont összecsókolóznak”.
Călin Popescu-Tăriceanu volt liberális pártelnök, egykori kormányfő, a szenátus elnöke, aki a kormányból való márciusi kilépés miatt otthagyta a pártot, úgy vélte, az EPP-be való átlépés nyomán a PNL felszámolódik.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!