
Fotó: Gecse Noémi
Az óvások előtt Hargita megyében 54,43 százalékos az idei érettségin az átmenési arány, ami jócskán elmarad az országos átlagtól. Idén is van olyan iskola, ahol szinte mindenkinek sikerült a vizsgája, de olyan is akad, ahol senki nem ment át.
2015. július 08., 11:252015. július 08., 11:25
2015. július 08., 12:192015. július 08., 12:19
Az érettségi eredményeinek ismeretében járja körül a témát a Csíki Hírlap, a Gyergyói Hírlap és az Udvarhelyi Híradó szerdai számában. Mint ismeretes, Hargita megyében az óvások megoldása előtti eredmények szerint a 2482 vizsgázó 54,43 százaléka ment át az érettségin. Bartolf Hedvig tanfelügyelő tájékoztatása szerint ez az arány 2,5 százalékkal magasabb, mint a tavalyi. Ez némi javulást jelent, és az országos összevetésben nem szabad szem elől téveszteni, hogy a magyar diákok egy tantárggyal többől vizsgáznak – mutatott rá a tanfelügyelő.
A tanfelügyelőség adatai szerint Hargita megyében a legjobb eredményeket a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákjai érték el, ahol az érettségizők 92,11 vizsgázott sikeresen, a leggyengébb eredmény pedig Zetelakán született, ahol a helyi szakközépiskolában a nyolc vizsgázó közül senki nem ment át.
Biztató, hogy kevéssel ugyan, de jobbak az idei megyei eredmények – értékelte Görbe Péter. Hargita megye főtanfelügyelője úgy véli, a javulás oka elsősorban az, hogy tanultak a diákok. Ugyanakkor hozzájárult az eredményhez, hogy a szakközépiskolákból a gyengébb tanulmányi eredményű diákok egy része nem jelentkezett – tette hozzá.
Jobb szakiskolai, gyengülő gimnáziumi eredmények
Az iskolák tavalyi és idei eredményeinek összevetése több érdekességre rávilágít. Így például arra, hogy több szakközépiskola idei eredménye javult tavalyhoz viszonyítva. A Kájoni János Szakközépiskolában nagyot emelkedett, a tavalyi 56,05 százalékról 68,94 százalékra az átmenési arány. A tanintézet igazgatója, Sükösd Annamária erről azt mondta, a végzős évfolyamon az öt osztályból négynek már év közben is jó eredményei voltak, és a próbaérettségi után az volt a visszajelzés, hogy még jobban fognak tanulni, így számítottak erre az eredményre. Az idén végzettek között hetvenszázalékos az átmenés – emelte ki az igazgató, aki úgy véli, ez a diákok és a tanárok munkájának köszönhető. A tételek hozzáférhetők, aki komolyan tanul, az le tud érettségizni – összegezte. Szintén jelentős a javulás a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskolában, ahol tavaly a végzősök 54,41 százaléka ment át, idén viszont már több mint hatvanszázalékos az átmenési arány.
Reálisnak tartja eredményeiket és elégedett ezekkel Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója. Tavalyhoz viszonyítva a gimnáziumban idén mintegy négy százalékkal alacsonyabb az átmenési arány, de amint Varga kifejtette, számítottak erre, hisz a szokásosnál eggyel több, összesen hat osztálynyi végzősük volt. Remélik, az óvások után megközelíti eredményük a kilencven százalékot, ami az előzetes célkitűzésük volt – nyilatkozta az igazgató. Úgy véli, nem mindegy, hogy a dolgozatokat hol javítják, hisz tudomása szerint ezúttal is románból buktak meg a legtöbben. Az, hogy Maros megyében javították a Hargita megyei dolgozatokat, jobb, mintha Ilfov megyébe vitték volna, de a szomszédos megyében is alacsonyabb az empátia a diákok román nyelvtudásával kapcsolatosan, hisz az ottani gyermekek jobban beszélik az ország nyelvét – fejtette ki.
Egy százalékkal jobb az átlagnál
A székelyudvarhelyi középiskolák együttes átmenési aránya 55,52 százalék, azaz valamivel több mint egy százalékkal magasabb a megyei átlagnál. A város középiskoláiban azonban legalább annyira eltérő az idei vizsgasorozat értékelése, mint amennyire különbözők az eredmények. Bálint Mihály elégedett az általa vezetett Benedek Elek Gimnázium eredményével, ugyanis mint elmondta, a 82,81 százalékos átmenési arány sokkal jobb, mint a tavalyi eredmény. Ez kollégái munkájának eredményét tükrözi, és persze a diákok, valamint szüleik hozzáállását – véli az igazgató, aki szerint végzőseik megértették, hogy tanulniuk kell, ha sikeresek akarnak lenni.
Jobbak a tavalyi eredményeknél az ideiek az Eötvös József Szakközépiskolában is – igaz, hogy ott csak 16,84 százalékos az átmenési arány –, de Ferencz Csaba igazgatónak lesújtó véleménye van a vizsgarendszerről. Diszkriminálják a szakközépiskolák érettségizőit a jelenlegi, egységes érettségivel, hiszen náluk például a mechanikai profilú osztályok diákjai két érettségin választható tantárgyat – biológiát és kémiát – sem tanulnak tizenegyedik, tizenkettedik osztályban, így számukra az egyetlen választható vizsgatantárgy a nagyon nehéznek számító fizika marad, amin sokan elbuknak – magyarázta az igazgató. Ráadásul alig különbözik a vizsgaanyag a matematika–informatika szakon tanulókétól, miközben azok több óraszámban tanulják ezt a tárgyat – tette hozzá a tanintézet vezetője, aki nem sok reményt fűz ahhoz, hogy a jelenlegi feltételek mellett jelentősen javulni fog náluk az átmenési arány az érettségin.
A megye középiskolának érettségi eredményeiről és a témáról bővebben kiadónk szerdán megjelent napilapjaiban olvashat.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!