Erdészeti törvény: Johannisnál lobbizott a Schweighofer?

Doina Pană szociáldemokrata (PSD-s) képviselő szerint a háromszéki Rétyen munkapontot létrehozó osztrák Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó lobbizta ki Klaus Johannis államfőnél, hogy ne hirdesse ki az új erdészeti kerettörvényt.

Bíró Blanka

2015. március 26., 20:332015. március 26., 20:33

A Ponta-kormány volt erdészeti minisztere nyílt levélben fordult Klaus Johannis államfőhöz, kifejtve, az államelnöki hivatalt félretájékoztatták az ágazatban érdekelt társaságok, például a Schweighofer képviselői. Rámutatott: mandátuma alatt az osztrák fafeldolgozó óriáscég képviselői többször is találkozót kértek tőle, ám ezt minden alkalommal elutasította.

A törvénymódosítást kezdeményező szociáldemokrata képviselő azt állítja, a Schweighofer már a kidolgozás fázisában, majd a parlamenti vita során is megpróbálta leállítani az erdészeti törvény módosítását. A B1 hírtelevíziónak egyébként azt mondta, mandátuma idején az osztrák nagykövetségtől is levelet kapott, melyből kiderül, a Schweighofert akár 150 millió eurós veszteség is érheti, amennyiben a kerettörvényt elfogadják.

Doina Pană az államfő kifogásai kapcsán úgy nyilatkozott, a magánerdészeteknek a szolgáltatásaikért kifizetett pénz nem „indokolatlanul kifizetett állami segély”, mint ahogy azt Johannis nevezte, hiszen azt az erdőtulajdonosok fizetik. „Másrészt az, hogy egy gazdasági csoport piaci részesedése egy fafajta kitermelésében csak 30 százalék lehet, nem piaci korlátozás, mint ahogy az elnök állítja, hanem a monopólium megszüntetése” – érvel Doina Pană.

Újratárgyalnák a törvényt

Eközben Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter felhívást intézett a parlament két házelnökéhez és a honatyákhoz, kérve, hogy sürgősségi eljárással tárgyalják újra az államfő által visszaküldött erdészeti törvényt.

A miniszter emlékeztet, az új erdészeti kerettörvény szükségességéről három évig tárgyaltak szakemberek bevonásával, s úgy véli, a jogszabály véget vethet a nagy fafeldolgozók monopóliumának és a kistulajdonosok, helyi feldolgozók érdekeit tartja szem előtt. Az államfő szerinte csak késlelteti ennek gyakorlatba ültetését. 

A természetvédők aggódnak, hogy az erdészeti törvény visszaküldése egy újabb hosszú vita, véget nem érő procedúra kezdetét jelenti – mondta el megkeresésünkre.

„A jogszabály védelmet biztosít”

Csibi Magor, a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai szervezetének elnöke. Hangsúlyozta, az erdők védelme szempontjából fontos, hogy ebben a helyi közösségek érdekeltek legyenek, de ez csak akkor valósítható meg, ha az erdőt nem nyersanyagként, hanem feldolgozva értékesítik, hozzáadott értéket teremtenek. „Jelenleg Romániában a különböző fafajták piacának mintegy 80 százaléka néhány óriáscég kezében van. A 30 százalékos szabályozás a monopólium elleni védelem, és nem piaci korlátozás” – mutatott rá Csibi Magor.

Korodi Attila RMDSZ-es képviselő, volt környezetvédelmi miniszter szerint fölösleges vitázni a törvényről. „Egyértelmű, hogy az ügy tétje a nagy monopóliumok, a Schweighofer-szindróma kivédése, és ehhez határozottságra van szükség. Szerencsés, hogy a civilek is hallatják a hangjukat, és jelzik, hogy ebben a formában jó a kerettörvény, nincs szükség változtatásra” – mondta Korodi Attila.

Klaus Johannis szerint a jogszabály több cikkelye korlátozza a fafeldolgozással foglalkozó vállalatok tevékenységét, így a piaci versenyt is. Az új jogszabály egyébként szakértők szerint főként a romániai fakitermelőknek kedvezne.

A parlament által megszavazott jogszabály előírja, hogy egy gazdasági csoport piaci részesedése egy bizonyos fafajta kitermelésében maximálisan 30 százalék lehet. Az államelnöki hivatal többek között emiatt is utasította el a törvény kihirdetését. Johannis érvelése szerint ugyanis a gazdasági csoportok monopóliuma ellen bevezetett korlát negatívan befolyásolja a gazdasági versenyt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés