Erdélyi produkciók a kisvárdai színházi fesztiválon

Ahogy a végéhez közeledik egy fesztivál, úgy gyűlik össze egyre nehezebben a délelőtti szakmai megbeszélések közönsége. A pénteki szeánsz résztvevői nemcsak a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház versenyprogramba számító produkcióját, de a kolozsváriak versenyen kívüli előadását is alaposan körüljárták – méltán, a két produkció ugyanis egyaránt figyelme érdemlő.

A gyergyóiak Goda Gábor rendező mozgásszínházi eszköztárának nagyon sok elemét felvonultatták, kevés, néhol és esetenként zavaró szöveges betétekkel. A néző egyfajta kávéházban foglal helyet, amivel azonnal az előadói térben találja magát, az ijedősebbje már-már visszafordulna, de rosszul tenné. Az Arany-légy ugyanis olyan etűdök sorozata, amelyek egy része megragadja az embert, mások ábrándozásra késztetik, de egyik sem hagyja érintetlenül. Egy darabig a különböző szimbólumok megfejtését keressük, de nem érdemes: a produkció titkok sorozata a szürreális lebegésben lévő evőeszközöktől az aranykeretes fehér képre telepedő légyig, a maga után magnószalagot húzó, és ily módon zenét generáló pártól a nézők által vállfémből és spárgából saját kezűleg barkácsolt hangszerig, amely búgó harangszót kiadva ragadtatja gyermekien boldog mosolyra a nézőket.

A másnapi „vallatásnál” persze sok minden kiderült. Például az, hogy több mint negyven, a színészek által házi feladatként kidolgozott, illetve a rendező által „szállított” helyzetből válogatva állt össze a produkció. Meg hogy az összekötő szövegek nem veretes idézetek – pedig úgy hangzottak! –, hanem szimpatikus módon ugyancsak a színészi munka termékei. A néző pedig csak drukkolni tud, hogy a nehéz helyzetben dolgozó gyergyói társulat képes legyen tovább menni a maga által választott úton.
A Váróterem Projekt Kolozsvár legutóbb alakult, kezdetben önmagát alternatívnak, ma már inkább függetlennek tituláló színházi társulata, amelynek tagjai egyelőre csupán mellékfoglalkozásként hódolnak a művészetnek. De nem csak ehhez képest nevezhető remekbe szabottnak a hajléktalanok megoldhatatlannak tűnő kérdéskörét boncolgató Cím nélküli előadás című produkció. A túlnyomórészt dokumentált háttérrel megírt szövegek, az életből merített történetek már-már homogén történetté állnak össze, holott a mozaikdarabok a hajléktalan életképektől a hivatalosságok érdektelenségéig, a lecsúszott egzisztenciák megítélésétől a szeretetéhség szívbemarkoló megnyilvánulásáig követik egymást. Megoldás nincs – miért éppen a színháznak sikerülne, ami egy egész társadalomnak nem? –, a néző azonban hajnalba nyúlóan elemezgeti saját viszonyulását egy olyan világhoz, amelynek empatikus kezelése csak nagyon kevesünknek sikerül. Sokat segítenek ebben az egészen profi színészi teljesítmények, illetve a „valódi” hajléktalanokkal készült interjúrészletek videóbejátszásai – amelyekből esetenként a kevesebb több lenne.

A kisvárdai fesztivál pénteki, utolsó előtti napjának programján Ladislav Ballek A hentessegéd című darabja szerepel a komáromi Jókai Színház előadásában, majd az Újvidéki Színház A sevillai borbély és a Figaro házassága „utánérzéseként” beharangozott Opera ultima című produkciója.