Erdélyi produkciók a kisvárdai színházi fesztiválon

Vegytiszta erdélyi napot tartottak csütörtökön a 25. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, amelynek keretében zajos sikert aratott a gyergyóiak Arany-légy című előadása, de a kolozsvári Váróterem Projekt éjféli szabadtéri produkciójától is csak keveseket tántorított el a méltatlanul hűvös időjárás.

Csinta Samu

2013. június 28., 18:202013. június 28., 18:20

2013. július 01., 12:292013. július 01., 12:29


Ahogy a végéhez közeledik egy fesztivál, úgy gyűlik össze egyre nehezebben a délelőtti szakmai megbeszélések közönsége. A pénteki szeánsz résztvevői nemcsak a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház versenyprogramba számító produkcióját, de a kolozsváriak versenyen kívüli előadását is alaposan körüljárták – méltán, a két produkció ugyanis egyaránt figyelme érdemlő.

A gyergyóiak Goda Gábor rendező mozgásszínházi eszköztárának nagyon sok elemét felvonultatták, kevés, néhol és esetenként zavaró szöveges betétekkel. A néző egyfajta kávéházban foglal helyet, amivel azonnal az előadói térben találja magát, az ijedősebbje már-már visszafordulna, de rosszul tenné. Az Arany-légy ugyanis olyan etűdök sorozata, amelyek egy része megragadja az embert, mások ábrándozásra késztetik, de egyik sem hagyja érintetlenül. Egy darabig a különböző szimbólumok megfejtését keressük, de nem érdemes: a produkció titkok sorozata a szürreális lebegésben lévő evőeszközöktől az aranykeretes fehér képre telepedő légyig, a maga után magnószalagot húzó, és ily módon zenét generáló pártól a nézők által vállfémből és spárgából saját kezűleg barkácsolt hangszerig, amely búgó harangszót kiadva ragadtatja gyermekien boldog mosolyra a nézőket.

A másnapi „vallatásnál” persze sok minden kiderült. Például az, hogy több mint negyven, a színészek által házi feladatként kidolgozott, illetve a rendező által „szállított” helyzetből válogatva állt össze a produkció. Meg hogy az összekötő szövegek nem veretes idézetek – pedig úgy hangzottak! –, hanem szimpatikus módon ugyancsak a színészi munka termékei. A néző pedig csak drukkolni tud, hogy a nehéz helyzetben dolgozó gyergyói társulat képes legyen tovább menni a maga által választott úton.
A Váróterem Projekt Kolozsvár legutóbb alakult, kezdetben önmagát alternatívnak, ma már inkább függetlennek tituláló színházi társulata, amelynek tagjai egyelőre csupán mellékfoglalkozásként hódolnak a művészetnek. De nem csak ehhez képest nevezhető remekbe szabottnak a hajléktalanok megoldhatatlannak tűnő kérdéskörét boncolgató Cím nélküli előadás című produkció. A túlnyomórészt dokumentált háttérrel megírt szövegek, az életből merített történetek már-már homogén történetté állnak össze, holott a mozaikdarabok a hajléktalan életképektől a hivatalosságok érdektelenségéig, a lecsúszott egzisztenciák megítélésétől a szeretetéhség szívbemarkoló megnyilvánulásáig követik egymást. Megoldás nincs – miért éppen a színháznak sikerülne, ami egy egész társadalomnak nem? –, a néző azonban hajnalba nyúlóan elemezgeti saját viszonyulását egy olyan világhoz, amelynek empatikus kezelése csak nagyon kevesünknek sikerül. Sokat segítenek ebben az egészen profi színészi teljesítmények, illetve a „valódi” hajléktalanokkal készült interjúrészletek videóbejátszásai – amelyekből esetenként a kevesebb több lenne.

A kisvárdai fesztivál pénteki, utolsó előtti napjának programján Ladislav Ballek A hentessegéd című darabja szerepel a komáromi Jókai Színház előadásában, majd az Újvidéki Színház A sevillai borbély és a Figaro házassága „utánérzéseként” beharangozott Opera ultima című produkciója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Donald Trump az ENSZ-közgyűlésén: vagy megállapodás születik Iránnal, vagy megsemmisítik

Vagy olyan megállapodás születik Iránnal, amely lehetővé teszi az ország újjáépítését, vagy „gyorsan megsemmisítem az Iráni Iszlám Köztársaságot” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Donald Trump az ENSZ-közgyűlésén: vagy megállapodás születik Iránnal, vagy megsemmisítik
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból
2026. szeptember 20., vasárnap

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával

Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.

Máris találkozott Nicușor Dan António Guterresszel, az ENSZ főtitkárával
2026. szeptember 19., szombat

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak (C8) néven új politikai és gazdasági kezdeményezés jött létre
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől

Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.

Érzelmes dicséretet kapott Magyarország Ursula von der Leyentől
2026. szeptember 15., kedd

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók

XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.

Megemelte a fizetéseket Leó pápa, ennyit kapnak most a vatikáni beosztásban dolgozók
2026. szeptember 07., hétfő

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon

A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.

Nem engedi III. Károly király, hogy Harry és Meghan ismét a királyi család tagjaként dolgozzon
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit

Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

Megtalált karikagyűrű alapján keresik a világháborúban elesett magyar katona hozzátartozóit
2026. augusztus 30., vasárnap

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.

Megvan az eredmény az izlandiak EU-csatlakozási szavazásáról
2026. augusztus 29., szombat

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben

Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.

Meghalt két román állampolgár egy svájci tűzesetben
Hirdetés