
Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását indítványozza Tőkés László, aki szerint az egységes magyar érdekképviselet testületeként az EMEF hiteles és hatékony módon folytathatna párbeszédet és kereshetné a megbékélés és a megegyezés útját a többségi románsággal, egy majdan létrejövő román–magyar kerekasztal keretében.
2014. október 15., 19:362014. október 15., 19:36
2014. október 15., 19:362014. október 15., 19:36
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szerdai nyilatkozatában úgy véli, idegen érdekek húzódnak meg a Project on Ethnic Relations (PER) amerikai szervezetnek a román–magyar párbeszéd újraindítását célzó kezdeményezése mögött, éppen ezért nem érdemli meg az erdélyi magyarság bizalmát.
Tőkés szerint a közvélemény hajlamos elfelejtkezni arról, hogy az 1993-as, szintén a PER kezdeményezésére létrejött neptuni egyezkedés nem egyenlő felek közötti „párbeszéd” és „megegyezés” volt, hanem egy olyan titkos paktum, melyet „az elnyomó román hatalom által önkényesen kiválasztott politikusok – Frunda György, Borbély László és Tokay György – a saját szakállukra, illetve az erdélyi magyarság rovására, bárminemű közösségi felhatalmazás nélkül, sőt az RMDSZ illetékes fórumainak és vezetőinek a tudtán kívül kötöttek román elvtársaikkal”.
Az európai parlamenti képviselő hozzátette, a „konspiratív” amerikai szervezet abban vállalt cinkos közvetítő szerepet, hogy „obskurus kollaborációjuk” eredményeképpen az erdélyi magyarság autonómiapolitikája hosszú időre vakvágányra fusson, és az addig egységesnek mondható magyar érdekképviselet végletesen megoszoljon, megalkuvó politikai elitje kormányzati pozícióba jusson, a kommunista restauráció útján járó Románia pedig nemzetközi elismerésben részesüljön, és az Európa Tanácsba felvételt nyerjen.
Tőkés László szerint a Neptun-paktumnak tulajdonítható az alapvető erdélyi magyar érdekek feladása, a megsemmisítésünkre irányuló hungarofób román nemzetstratégia akadálytalan folytatódása, valamint a romániai kisebbségpolitikai rendszerváltozás elmaradása.
„A joggal feltételezhető bukaresti érdekek kiszolgálására újból csak a komprádor hajlamú magyar opportunistákat kívánják felhasználni, a végsőkig elégedetlen magyar közösség pacifikálása és domesztikálása végett. A közelgő államelnök-választás alkalmával ez a párbeszédes, autonómiázó kampányolás egyben az RMDSZ önmentésére és önigazolására is igen alkalmas” – állapítja meg brüszeli keltezésű állásfoglalásában az EP-képviselő.
Az EMNT elnöke leszögezte: egy eredményt ígérő, hiteles párbeszéd alapvető követelménye mindenekelőtt az, hogy az erdélyi magyar közszereplők előbb egymással jussanak egyetértésre, és közös nemzeti érdekeink képviseletében maguk kezdeményezzenek párbeszédet a román féllel, ennek előmozdítása céljából pedig – amennyiben szükséges – maguk válasszák meg közvetítőiket.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!