
Képünk illusztráció
Fotó: Székelyhon
A Magyarországon tevékenykedő táncházzenészek összefogásával létrejött Erdőfű zenekar februárban Kelet felől című műsorával öt helyszínen lép fel erdélyi koncertkörútja alkalmából. Előadásuk révén a közönség megtapasztalhatja a Kárpát-medencei népzene egyedülálló hangzását.
2023. február 07., 12:422023. február 07., 12:42
Öt erdélyi városban lép fel a Magyarországon tevékenykedő táncházzenészek összefogásából létrejött Erdőfű zenekar február folyamán:
Temesváron, február 8-án, szerdán, az Új Ezredév Református Központ rendezvénytermében;
Székelyudvarhelyen, február 9-én, csütörtökön, a Városháza Szent István termében;
Csíkszeredában, február 10-én, pénteken, a Petőfi utca 35. szám alatti Zengő térben;
Marosfelfaluban, február 11-én, szombaton, a felfalusi kultúrotthonban;
Kolozsváron február 12-én, vasárnap, a Fő tér 9. szám alatti Rhédey Kávéházban.
Az előadások kezdési időpontja minden helyszínen 19 óra.
Az Erdőfű zenekar tagjai mind elkötelezett hívei a Kárpát-medencei népzenei hagyomány hiteles előadásának, táncházakban és koncerthelyszíneken egyaránt. A zenei műhelynek is tekinthető kezdeményes célja, hogy átfogó képet adjon a magyarlakta területek és a velünk együtt élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségéről, az adott vidék vagy falu sajátosságait tartva szem előtt. A zenei társulás ars poetica-ja elmélyült szakmai tudást, és specifikus hangszerismeretet igényel egy-egy tájegység zenei hagyományaira nézve, ezért fontos szempont, hogy az Erdőfű tagjai külön-külön is kellő tapasztalattal és tudással rendelkeznek a hangszeres népzene megszólaltatásában. Előadásuk lehetőséget teremt arra, hogy a közönség megtapasztalhassa a Kárpát-medencei népzene egyedülálló hangzását a különféle hangszeres felállások és a sajátos játékmódok során. A különböző hangszerek – hegedű, kontra/brácsa, nagybőgő, furulyafélék, harmonika – változatos megszólalást eredményeznek, amely énekkel és tánccal egészül ki – áll az Erdélyi Hagyományok Háza közleményében. Az Erdőfű zenekar tagjai: Éri Katalin – nagybőgő, cselló, ütőgardon, Kiss-Balbinat Ádám – hegedű, ének, Maruzsenszki Andor – hegedű, Éri Márton – brácsa, kontra, Salamon Soma – harmonika, furulyák.
Az eseményt Balogh Melinda és Melles Endre néptáncosok tánca színesíti. A székelyudvarhelyi koncertet táncház követi a Néptáncműhely termében, ugyanígy a csíkszeredai koncert után is táncház lesz a Zengő térben.
A rendezvény a budapesti Hagyományok Háza, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kárpát-medencei Kultúrpajta- és Tündérkert-hálózat támogatásával valósul meg.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!