
A Berényi József vezette felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Most–Híd szlovák–magyar vegyes párt is sikerként értékeli a Szlovákiában szombaton tartott európai parlamenti (EP) választáson elért eredményét, azt, hogy egy-egy EP-képviselői mandátumot sikerült szerezniük.
2014. május 26., 23:062014. május 26., 23:06
A rekordalacsony, 13,05 százalékos választási részvétellel zajló voksoláson a magyar választók szavazataira számító két szlovákiai párt közül Berényi József pártja, az MKP érte el a jobb eredményt, a voksok 6,53 százalékát szerezte meg, míg a Most–Hídra a választók 5,83 százaléka voksolt.
Az MKP mostani támogatottsági aránya a legjobb eredmény, amelyet a felvidéki magyar párt az elmúlt egy évben választáson elért, valamint első alkalom, amikor támogatottságának aránya magasabb volt a Most–Hídénál, amelyhez a felmérések szerint folyamatosan közeledett az elmúlt időszakban.
Berényi József MKP-elnök az MTI-nek nyilatkozva „nagyon jónak” nevezte az általuk elért eredményt, és fontosnak, hogy a felvidéki magyar pártnak sikerült megőriznie brüsszeli képviseletét.
„A 6,53 százalék nagyon jó eredmény, megőriztük európai parlamenti képviseletünket, ez is jó hír, az Európai Néppárt tagpártjai pedig győztek Szlovákiában” – jelentette ki Berényi József. Úgy vélekedett, hogy ezen eredmények alapján az EP-n belül „komoly befolyása” lesz az Európai Néppártnak. Az MKP listájáról Csáky Pál, a felvidéki magyar párt listavezetője, a párt korábbi elnöke (képünkön) jutott Brüsszelbe.
„Felemelő érzés megtapasztalni, hogy a várakozáson felül kaptunk támogatást” – mondta az eredményre reagálva az MKP megválasztott EP-képviselője. Rámutatott: elsődleges feladatának tartja Brüsszelben a felvidéki magyarokat ért jogsértések, egyebek mellett a kettős állampolgárság és a Beneš-dekrétumok kérdésének rendezését. Hozzátette: az új összetételű EP-ben ismét fel kell vetni az őshonos európai kisebbségek jogállását rendező keretegyezmény kérdését.
Bugár Béla, a Most–Híd elnöke sikernek értékelte az általuk elért eredményt, azt, hogy a szlovák–magyar pártra a választók 5,83 százaléka voksolt, s így egy mandátummal képviselethez jutottak az EP-ben.
„Korábban is azt mondtuk, hogy szeretnénk legalább egy képviselőt bejuttatni az Európai Parlamentbe (...) Kollégám, Nagy József bejutott, örülünk neki, ez siker” – mondta az MTI-nek Bugár Béla. Azzal összefüggésben, hogy pártja gyengébb eredményt szerzett, mint konkurensük, az MKP, azt mondta: az alacsonyabb részvételi arány a „régi” pártoknak kedvezett, azoknak, amelyeknek „a törzsválasztói már megvannak”.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!