
Az Európai Parlament nemzeti kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportja kiáll a romániai magyarság érdekeiért – emelte ki Tabajdi Csaba (MSZP), a munkacsoport társelnöke, miután az EP-ben az RMDSZ kezdeményezésére meghallgatást tartottak a romániai magyar közösség helyzetéről.
2012. június 14., 19:162012. június 14., 19:16
2012. június 14., 19:392012. június 14., 19:39
A témáról csütörtökön Strasbourgban kiadott közleményben Tabajdi emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban hivatalba lépett román kormány több intézkedése hátrányosan érintette a magyar nemzeti közösséget. Úgy vélte, hogy „a helyzet rendezése érdekében folyamatos párbeszédet kell fenntartani „a romániai magyarság legitim politikai képviselői” és a román kormány között. „A magyar politikai erők kötelessége, hogy lépéseikkel és nyilatkozataikkal segítsék a megoldást, miközben tartózkodnak az etnikumközi feszültség további kiélezésétől” – tette hozzá. A meghallgatáson az RMDSZ részéről felszólalt Borbély László politikai alelnök, aki kifejtette: a korábbi helyzethez képest komoly visszalépést jelent, hogy az új román kormány programja említést sem tesz a kisebbségekről, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. A kormány visszavonta a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tanítási nyelvű karának engedélyét, pedig a magyar nyelvű orvosi kar létrehozása törvényi kötelezettség. Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy az új kormány 2013-ban jelentős közigazgatási változtatásokat tervez, amelynek során alapvető fontosságú az érintett nemzeti kisebbségi közösségek bevonása. A román kormányt Stelian Stoian nagykövet, Románia Európa Tanács mellett működő állandó képviseletének vezetője képviselte a meghallgatáson, aki válaszában kifejtette, hogy a kormány készen áll a kisebbségi problémák megoldását szolgáló párbeszédre az RMDSZ képviselőivel.
Tabajdi Csaba hangsúlyozta, hogy a felvetett kisebbségi problémákra mihamarabb megoldást kell találni. „A problémákat Románián belül kell orvosolni. A román kormánynak, illetve a romániai magyar nemzeti közösség legitim politikai képviselőjének tekinthető RMDSZ vezetőinek folyamatos párbeszédet kell folytatniuk a kisebbség jogos követeléseinek rendezésére” – hangsúlyozta a szocialista EP-delegációvezető.
„A június 10-én lezajlott önkormányzati választáson egyértelművé vált, hogy az RMDSZ élvezi a romániai magyarság döntő többségének támogatását. Az ősszel sorra kerülő parlamenti választásokon egyetlen magyar politikai erő sem döntheti el a romániai magyar nemzeti közösség helyett, hogy melyik magyar párt képviselje az érdekeiket. A magyar kormány és a politikai pártok feladata az, hogy az uniós és más nemzetközi fórumokon, valamint a kétoldalú kapcsolatokban elősegítsék a romániai magyarságot érintő problémák megoldását. A Fidesz erdélyi tevékenysége, például a Nyírő-újratemetés ügye, vagy Kövér László erdélyi kampánykörútja megnehezíti a jogos kisebbségi jogi követelések kétoldalú és nemzetközi fórumokon történő érvényesítését is” – idézte a közlemény Tabajdit.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
szóljon hozzá!