Közösen kérhetnek európai szintű állásfoglalást az EU intézményeitől a külhoni magyar pártok a magyarlakta területek autonómiájának kérdésében – jelentette be Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja elnökségi tagja a Hitel-est elnevezésű sorozat kettős állampolgárságról és autonómiáról szóló kerekasztal-beszélgetésén szerdán Budapesten.
2013. október 10., 20:032013. október 10., 20:03
Toró T. Tibor az MTI-nek elmondta, október 18-án Lendván tárgyalnak erről a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács keretében, ahol minden, a kérdésben illetékes határon túli magyar szervezet jelen lesz, és minden bizonnyal kidolgoznak egy közös stratégiát. Az EMNP elnöke arról beszélt, hogy szeretnék elérni a Partiumban és Székelyföldön a magyarok számára az autonómiát, ennek érdekében politikai érdekérvényesítési eszközként tekintenek a háromszéki településekre október 27-re meghirdetett nagy székely menetelésre. Hozzátette, van olyan magyar politikai erő Erdélyben, amely nem a magyar autonómiapolitikát képviseli, ezért nem érti az EU, hogy voltaképpen mit akarnak elérni a magyarok. Szólt arról is, hogy áttörést jelent a kettős állampolgárság intézménye a határon túli magyarok számára, ezzel a lehetőséggel mind a tömbben, mind a szórványban lakók igyekeznek is élni. Úgy vélte, az év végére elérik Romániában az állampolgársági igények száma a 350 ezret.
Az erdélyi magyarságból véleménye szerint 100-200 ezren szavaznak majd a jövő évi magyar parlamenti választásokon. Toró T. Tibor utalt arra, hogy „kőkemény nagyhatalmi érdekek érvényesülnek az EU-ban, Magyarország pedig nem nagyhatalom”, emiatt nem elég erős, hogy érdekeit érvényesítse egyes nagyhatalmakkal szemben. Csáky Pál azt mondta, sok idő telt el Trianon óta, és a 20. században „nem igazán sáfárkodtunk jól az idővel”. Ellenpéldaként hozta fel Ausztriát, ahol mindvégig konszenzus volt a külhonban rekedt osztrák állampolgárokat illetően, ezért lett sikeres Dél-Tirol autonómiája. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója hangsúlyozta, a kettős állampolgárság a nemzeti integráció keretébe tartozik, a magyarságot pedig több szinten kell integrálni. Az alaptörvény ezt elvi síkon teszi. Az egyének integrálása a státustörvénnyel kezdődött, s a magyar állampolgárság intézményével teljesedett ki.
Meglátása szerint helyi szinten a népesedéspolitikát és a migrációt nem tudják befolyásolni, ugyanakkor pozitívnak ítélte meg azt, hogy létezik a kisebbségben élő magyarságot kiszolgáló, „kialakuló” intézményrendszer és van nemzeti politikát valló kormány.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!