Emeli a kormány a családtámogatási pótlékot

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Az eddigi 97 lejről 600 lejre növekszik a szociális elhelyezésben lévő gyermekek támogatására szánt pénzösszeg – erről szerdai ülésén döntött a román kormány.

Krónika

2014. október 15., 20:072014. október 15., 20:07

Horváth Leventének, az RMDSZ munkaügyi államtitkárának (képünkön) tájékoztatása szerint az eddigi 0,194 szociális referenciamutató (ISR) helyett a jövőben 1,20-as mutató alapján számolnák ki a családoknál, nevelőszülőknél vagy felügyeleti joggal rendelkező magánintézményeknél elhelyezett kiskorúak havi juttatását.

„Jelenleg Romániában ez az intézkedés 4000 gyermeket érint, akik eddig mindössze havi 97 lej támogatást kaptak” – idézte a szövetség hírlevele a minisztériumi illetékest. Horváth szerint az ugyancsak szerdán megszavazott másik törvénymódosítás 500 ezer gyermeket érint, és kimondja, hogy novembertől 42 lejjel, tehát több mint a kétszeresére emelkedik a családi pótlék összege.

Abban az esetben, ha a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 200 lejt, az egy gyermekes család a korábbi 40 lej helyett 82 lejt kap, a kétgyermekes a korábbi 80 lej helyett 164 lejt, a három gyermekes pedig a korábbi 120 lej helyett 246 lejt, négy gyerek fölött pedig 328 lej lesz a családi pótlék összege.

„Ha a családban az egy főre eső jövedelem 200 és 530 lej között van, az egy gyermekes család a korábbi 33 lej helyett 75 lejben részesülne, a kétgyermekes a korábbi 66 lej helyett 120 lejt kapna, 3 gyermek esetén a korábbi 99 lej helyett 225 lej, míg 4 gyermek felett a korábbi 132 lej helyett 300 lej jár. Hasonló a növekedés mértéke az egyszülős családok esetében is” – fejtette ki az államtitkár.

Közölte, a döntés értelmében az élelmezési juttatás jogalapja is módosul, amelynek minimális értékét a Munkaügyi Minisztérium javaslata nyomán a kormány határozná meg a nappali ellátásban, az elhelyezésben lévő gyermekek, valamint a gondozási ellátásban lévő idősek és fogyatékosok számára is. Ez a juttatás 2015. január elsejétől a mostani 8 lejről 16 lejre emelkedik.

A sürgősségi kormányrendelet ugyanakkor lehetőséget teremt a helyi önkormányzatoknak arra, hogy elfogadott költségvetésük függvényében a helyi közösségi rendőröknek jövő év januárjától élelmiszernormát biztosítsanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés