A nagyszebeni Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (BCCO) és a Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Igazgatóság (DIICOT) helyi egységei múlt szombatra virradóan őrizetbe vettek nyolc medgyesi férfit, akik ellen felmerült a gyanú, hogy kerítéssel, emberkereskedelemmel, fiatal nők, sok esetben kiskorúak szexuális kizsákmányolásával foglalkoztak.
2015. május 12., 17:092015. május 12., 17:09
Felmerült az a gyanú ellenük, hogy több fiatal nőt juttattak ki európai országokba, ahol ezeket erőszakot alkalmazva szexuális szolgáltatásokra kényszerítették. A Szeben megyei törvényszék szombaton elrendelte a nyolc őrizetes előzetes letartóztatásba vételét a fenti gyanúra alapozva.
A nyomozás eddigi szakaszából az derült ki, hogy a nyolc személy bűnszövetkezetet hozott létre még 2009-ben, és prostitúcióra kényszerítettek több fiatal nőt, kizsákmányolták őket, külföldre juttatva valóságos szexrabszolgaságra kényszerítették az áldozatokat. A nyomozás során kiderült, hogy áldozataikat főleg vidéki környezetből választották ki, Fehér, Maros és Szeben megyei vidéki településekről, s főként olyan fiatal nőket szemeltek ki áldozatul, akik nehéz anyagi helyzetben voltak.
A nyolc, 28 és 46 év közötti férfi ellen a törvényszék elrendelte a 30 napos előzetes letartóztatásba vételt.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!