Elutasította kedden a képviselőház a tavaly beterjesztett amnesztiatörvényt, amely lehetőséget biztosított volna a korrupció miatt elítélt politikusok szabadlábra helyezésére.
2014. november 18., 20:102014. november 18., 20:10
Mint ismeretes, a hosszú ideje a képviselőház jogi bizottsága előtt fekvő jogszabály annak kapcsán került ismét napirendre, hogy a múlt heti államfőjelölti viták során Klaus Johannis, a jobbközép Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) jelöltje felszólította ellenfelét, Victor Ponta szociáldemokrata kormányfőt: hívassa össze a parlamentet, és szavazzák le végleg a törvényt.
Johannis vasárnapi győzelme után, hétfőn tartott első sajtótájékoztatóján ismét a tervezet elutasítását követelte. Victor Ponta kormányfő válaszul jelezte: már kedden napirendre tűzik és leszavazzák a jogszabályt.
Az amnesztiatörvény nyomán amnesztiát kaptak volna azok, akiket hat évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek, és közkegyelemben részesíthetnék a hét évig terjedő börtönbüntetéssel sújtott elítélteket. Előbbi a büntetett előélet eltörlését is jelenti, utóbbi esetében csak maga a büntetés válik semmissé.
A tervezetet Mădălin Vocu szociáldemokrata és Nicolae Păun roma kisebbségi képviselő nyújtotta be tavaly februárban, a szenátus azonban elutasította azt. A tervezet visszakerült a képviselőház jogi bizottsága elé, tavaly decemberben pedig hatalmas botrány tört ki miatta, nem csupán a belföldi ellenzék és a külföldi kancelláriák bírálták, de a koalíciós feszültséget is mélyítette az akkor még együtt kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között.
A bírálatok szerint a PSD ezáltal kívánta ugyanis elérni, hogy korrupció miatt elítélt tagjai szabadlábra kerüljenek. Crin Antonescu akkori PNL-elnök a közfelháborodás nyomán már akkor jelezte: az általa vezetett liberális alakulat nem támogatja a jogszabályt, és Victor Ponta miniszterelnököt bírálta.
„Akárcsak a Verespatak-törvény esetében, ezúttal is ama idióta ötletét hajtogatta, miszerint szépen keresztülvihető, hogy a nyilvánosság előtt ő és a miniszterei kijelentik, nem támogatják az amnesztiatörvényt, de mit ad isten, a parlament megszavazza a jogszabályt. Közöltem vele, hogy ez a megközelítés nem áll a lábán, ha megvan a kellő politikai akarat egy döntéshez, meg kell hozni, de nem úgy, hogy vezető politikusként lejáratod magad” – mondta akkor Antonescu.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!