Elutasították az RMDSZ polgári kezdeményezését

Elutasította az Európai Bizottság az RMDSZ és partnerszervezetei által kidolgozott kisebbségvédelmi tárgyú európai polgári kezdeményezést. 

Rostás Szabolcs

2013. szeptember 16., 20:442013. szeptember 16., 20:44

2013. szeptember 17., 08:292013. szeptember 17., 08:29

Az európai végrehajtó szerv honlapján hétfőn este jelent meg a döntést tartalmazó közlemény, miszerint a kezdeményezés nem tartozik a testület jogalkotási hatáskörébe.

Mint ismeretes, az Európai Unió több mint egy éve lehetőséget ad polgárainak arra, hogy legalább hét tagállamból, arányosan összegyűjtött egymillió aláírással támogatott javaslatot terjesszen elő EU-konform jogszabály megalkotására. Ezen lehetőséggel élve szerette volna elérni az RMDSZ, hogy egyéb területekhez hasonlóan kisebbségi problémákra is hozzanak egységes, uniós rendelkezést, ennek érdekében az alakulat partnereivel többek között kulturális-, tanügyi- vagy éppen régiófejlesztési szegmensekre kiterjedő jogrendszer megalkotását szorgalmazta.

A kezdeményezők ezzel fel kívánták hívni az Európai Unió figyelmét az európai kisebbségek és etnikai csoportok, valamint regionális és kisebbségi nyelvek problémakörére, ezek megoldása érdekében intézkedési javaslatokat fogalmaztak meg. A Minority SafePack elnevezésű indítvány megemlíti, hogy Európában 100 millió, a 340 őshonos nemzeti kisebbség valamelyikéhez tartozó polgár él, összesen 47 államban. Minden hetedik európai egy őshonos nemzeti kisebbséghez vagy etnikai csoporthoz tartozik.

Az Európai Uniónak 23 hivatalos nyelve van és további, mintegy 60 kisebbségi és regionális nyelvet beszél összesen 40 millió, kisebbségben élő uniós polgár. Az Európai Bizottságnál július 16-án iktatták az RMDSZ által kidolgozott kisebbségvédelmi tárgyú európai polgári kezdeményezést. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke egy napokban rendezett marosvásárhelyi tanácskozáson rámutatott, a szövetség a kisebbségi téma iránti „európai uniós közöny\" felszámolását reméli az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával (FUEN) közösen kidolgozott európai polgári kezdeményezéstől. Júniusban az Európai Bizottság az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által elővéleményezésre benyújtott európai polgári kezdeményezését negatívan véleményezte. Júliusban az Európai Bizottságelutasította a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és partnerei által beterjesztett, az etnikai, kulturális, vallási sajátosságokkal rendelkező régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés bejegyzését is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés