
Leszavazta kedden a parlament az úgynevezett szolidaritási adó bevezetését, ami a nagy vagyonok megadóztatását jelentette volna.
2012. május 22., 17:522012. május 22., 17:52
A képviselőház az adó bevezetését előíró törvénytervezetről szavazott, amelyet a Románia Haladásáért Országos Szövetséghez (UNPR) tartozó független honatyák nyújtották be. A magát balközépnek valló politikai erő jelenleg a szociálliberális kormányt támogatja a parlamentben, de ez nem volt elég ahhoz, hogy a parlament megszavazza az általuk tervezett adót. A képviselőházi szavazáson 106-an voksoltak az adó bevezetése mellett, 101-en ellene, 20-an pedig tartózkodtak.
Ebben a kérdésben a képviselőház rendelkezett ügydöntő jogkörrel, korábban a szenátus is elvetette a jogszabályt. A tervezet szerint azokra a személyekre vetették volna ki az adót, akiknek a vagyona eléri a 450 ezer eurót. Nekik évente egyszer vagyonuk egy százalékát kellett volna befizetniük szolidaritási adó címen.
A tervezet szerint azok a személyek is jogszabály hatálya alá estek volna, akiknek vagyona nem éri el a 450 ezer eurót, de olyan értékes ingatlan birtokában vannak, amelynek értéke meghaladja 300 ezer eurót, vagy rendelkeznek olyan ingósággal, amely több mint 50 ezer eurót ér. Ez utóbbi két esetben az ingatlan vagy az ingóság 0,5 százalékát kellett volna kifizetni szolidaritási adóként.
Victor Ponta miniszterelnök a múlt héten jelentette be, hogy az általa vezetett kormány 2013-tól szolidaritási adót vetne ki a kiugróan magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra. Mint mondta, a 10 ezer lej nagyságú jövedelmek megadóztatását tervezi.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
szóljon hozzá!