
Fotó: Veres Nándor
Elrajtolt hétfőn a 2014-es roncsautóprogram: a hazai gépkocsipark megújítását célzó projektre ezen a héten jelentkezhetnek a gyártók és a kereskedők a kezdeményezést lebonyolító Környezetvédelmi Alapnál (AFM).
2014. március 24., 17:572014. március 24., 17:57
A hatóság a jövő hét folyamán közli internetes oldalán a programban résztvevő autóforgalmazók listáját, ezt követően pedig már a jogi és magánszemélyek is leadhatják régi gépkocsijukat az értékjegyekért cserébe. A környezetvédelmi minisztérium idén összesen 20 ezer, egyenként 6500 lej értékű vouchert biztosít a roncsautóprogram keretében: ebből a magánszemélyek 17 ezret, a cégek és állami intézmények pedig háromezret használhatnak fel.
Mint ismeretes, a 2014-es – vélhetően utolsó – program egyik legfőbb újdonsága, hogy a korábbi tíz helyett már a nyolcéves (vagy annál régebbi) járműveket is be lehet cserélni, a papíralapú értékjegyek helyett pedig ebben az évben elektronikus vouchereket kapnak a programban résztvevők.
Egy másik lényeges újítás, hogy a vouchereket nem osztják szét a megyék között aszerint, hogy az adott térségben mennyi régi járművet tartanak nyilván, ehelyett az elektronikus értékjegyeket egyenesen a központi adatbázisból kapják meg a kedvezményezettek, vagyis a szétosztásnál a jelentkezési sorrendet veszik figyelembe.
A jogi és magánszemélyeknek az autókereskedőnél kell leadniuk a járműveket, és ugyanott kell kérniük a vouchereket is, így nem kell közvetlen kapcsolatba lépniük a roncstelepekkel. A környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogramot szabályozó tervezet közvitára bocsátása nyomán arról is döntött, hogy az értékjegyeket nem szakaszokban, hanem egyszerre fogják kibocsátani.
A kedvezményezetteknek arra is lehetőségük van, hogy a saját régi autójukért kapott értékjegyet másnak adják át, aki szintén gépkocsivásárlásra használhatja fel a vouchert. Az autókereskedők egy leadott gépkocsiért egyetlen, 6500 lejes értékjegyet biztosítanak.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!