Előzetes letartóztatásban marad Sorin Apostu, Kolozsvár polgármestere, miután a legfelső bíróság elutasította a korrupció gyanújával vizsgálati fogságba helyezett elöljáró fellebbezését.
2011. november 22., 17:592011. november 22., 17:59
2011. november 22., 18:502011. november 22., 18:50
Az elöljárót az ügyészek azzal gyanúsítják, hogy 45 ezer euró kenőpénzt fogadott el vállalkozóktól, akiknek cégei közbeszerzési pályázatokat nyertek a városházán. Emellett az ügyészek azt állítják, hogy a vállalkozók a polgármester üdüléseit is fizették, valamint ruhákat is vásároltak Apostu feleségének – jelenti az MTI tudósítója.
Az ügyészek a polgármester házában és irodájában összesen 17 mobiltelefont találtak. A nyomozóhatóság szerint azért volt ilyen sok készüléke a polgármesternek, mert tartott attól, hogy lehallgatják beszélgetéseit. Apostu a tárgyaláson azt állította, hogy ő és a felesége csak két-két telefont használt. Tagadta azt is, hogy a dinnyeárusoktól kenőpénzt fogadott volna el. Az ügyészek szerint ugyanis a dinnyeárusoknak asztalonként négyezer eurót kellett fizetniük a polgármesternek azért, hogy Kolozsvárnak azon a részein árulhassák portékájukat, amelyek forgalmasak és kedveznek az eladásnak.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Súlyos börtönbüntetésekre ítéltek hétfőn Skóciában öt román állampolgárt szexuális bűncselekményekért, embercsempészetért és kelet-európai nők prostitúcióra kényszerítéséért.
Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter, miután előző nap hajnalban az ország délkeleti részén található Novo Mesto városban meggyilkoltak egy férfit.
szóljon hozzá!